100 oldalas folyóiratot ad ki Vidnyánszky a Nemzeti pénzéből
Két kiadvánnyal, a Nemzeti című rövidebb, és a Szcenárium című hosszabb újsággal jelentkezik hamarosan a Nemzeti Színház. A lapszámok mindig kapcsolódni fognak a Nemzeti aktuális bemutatóihoz. A lapok költségeit a színház saját büdzséjéből állja.
A magyar dráma napjára jelenik meg a Nemzeti Színház művészeti folyóiratának első száma: a Szcenárium című lapot a teátrum szombati nyílt napján mutatják be.
Szász Zsolt, a Szcenárium felelős szerkesztője az MTI-nek elmondta: az új folyóirat terveik szerint évente kilenc alkalommal, a színházi évadhoz igazodva szeptembertől májusig, mindig a hónap utolsó hetében fog megjelenni. Küllemét és terjedelmét tekintve nem tér el a hasonló profilú lapoktól, a képanyaggal együtt átlagosan száz oldalas lesz.
A szerkesztők - Szász Zsolt Blattner-díjas bábművész, dramaturg, rendező és Pálfi Ágnes költő - reménye szerint ez a szakmai folyóirat új színt képvisel majd a hazai színházi lapok palettáján. "Nem kritikai és nem is a hagyományos értelemben vett elméleti orgánum lesz, hanem olyan színházcsinálók fóruma, akik az olvasóközönséget is képesek beavatni abba az alkotófolyamatba, mely a drámák megszületésétől az előadás létrejöttéig tart, sőt hatásában azon túl is" - fogalmazott Szász Zsolt.
Mint mondta, a lap két szerkesztője mögött stabil szerzőgárda, a Nemzeti Színház Művészeti Műhelye áll. Emellett állandó külső munkatársaik is vannak, és nyitottak a legfiatalabb nemzedék felé is.
A lapszámok mindig kapcsolódni fognak a Nemzeti aktuális bemutatóihoz. A szeptemberi szám a Beköszöntővel indul, amelyben Szász Zsolt a lap felelős kiadójával, Vidnyánszky Attilával készített beszélgetése olvasható. A Mi a magyar? című cikk - azon túl, hogy az új igazgató személyes pályaképét is tartalmazza - magában foglalja a megújuló Nemzeti Színház esztétikai programját és egyúttal az induló folyóirat orientációját is.
A szerkesztő két állandó rovatot emelt ki. A Kultusz és kánonban egy-egy dráma, vagy előadás kapcsán született elemzéseket közölnek, amelyek műfajelméleti kérdéseket is érintenek. A Fogalomtár című rovatban pedig olyan színházi szakkifejezések újraértelmezésére tesznek kísérletet, mint például a pátosz, a paródia vagy a mimézis.
Az Arcmás rovatban színházi alkotókkal készült mélyinterjúkat közölnek, az Olvasópróba a dramaturgok rovata lesz, a Kilátó rovatban pedig a világszínházban zajló folyamatokról, eseményekről szóló beszámolók, esszék és könyvrecenziók olvashatók.
Szász Zsolt tájékoztatása szerint a lap az újságos standokra is kikerül, 570 forintért lesz kapható. A folyóirat kiemelt célközönsége a pedagógusok és a diákok, akikhez engedményes áron szeretnék eljuttatni a lapot. A Nemzeti honlapján is jelen lesznek egy-egy írással, valamint a lapszámok teljes anyagának magyar és angol nyelvű ismertetőivel - sorolta a szerkesztő.
A lap költségeit a színház saját büdzséjéből teremti elő - válaszolta a finanszírozást firtató kérdésre Szász Zsolt, aki azonban pontos összeget nem tudott mondani, mivel - mint fogalmazott - az anyagi kérdésekkel nem a szerkesztőségnek kell foglalkoznia. A Nemzeti Színház a Szcenárium mellett egy másik kiadványt is útjára indít: a teátrum működését, az előadások születését követő, Nemzeti elnevezésű magazint is hamarosan kézbe vehetik az érdeklődők.
Szász Zsolt elmondta: a Nemzeti magazin főszerkesztője, Kornya István tagja a Művészeti Műhelynek, így napi kapcsolatban vannak egymással, a párhuzamosan megjelenő lapszámok tematikáját is egyeztetik. A magazin előadásokat népszerűsítő, könnyedebb hangvételű cikkeket, a Szcenárium pedig elmélyültebb olvasást igénylő, hosszabb terjedelmű írásokat közöl - tette hozzá.