Tech HVG 2025. január. 06. 17:03

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Nehezen, vagy sehogy nem indul el a kamera a legutóbbi iOS-frissítés óta, erről panaszkodnak egyre többen a neten.

Az Apple néhány hete, december 11-én adta ki az iOS 18.2-es frissítést, mely néhány régióba elhozta például a ChatGPT integrációját a Siribe. Európában azonban hiába is keresnék az MI-alapú funkciókat a felhasználók, arra még várni kell. Nem úgy pár hibára, ami régiótól függetlenül megjelent sokaknál.

A probléma a kamerát érinti, a frissítés ugyanis számos felhasználónál nem, vagy csak nehezen működik – a BGR szerzője maga is tapasztalta a hibát, és talált is egy Reddit-szálat, ahol gyűlnek a panaszok. Az első bejegyzés szerzője azt írja, az iOS 18.2-re frissítés óta olykor nem működik a Kamera alkalmazás az iPhone-ján: csak egy fekete képernyőt lát, és 2–3 alkalommal is meg kell nyitnia az appot, mire végül sikerül működésre bírni.

Ugyanezt tapasztalja akkor is, ha más applikáción belül indítaná el a kamerát – név szerint a Snapchatet említi –, ilyen esetben is az app többszöri bezárása és újbóli elindítása oldja csak meg a fekete képernyő problémáját.

Olyan akkumulátor kerülhet az iPhone 18-ba, amire eddig nem volt példa

Újfajta akkumulátort fejleszt az Apple, ami nagyobb üzemidővel és hosszabb élettartammal kecsegtet. Először 2026-ban találkozhat vele a közönség.

Az már csak hab a tortán, hogy ezzel párhuzamosan a vaku sem működik megfelelően zseblámpaként: be sem kapcsol, vagy csak jelentős késedelemmel. A gondokat más felhasználók is pontosan így tapasztalják – a BGR újságírója legtöbbször akkor, amikor az iPhone 16 Próján a Kameravezérlő gombbal próbálja elindítani a kamera appot, még azelőtt, hogy felismerné az arcát a Face ID. iPhone 15 Próval jelen sorok szerzője eddig nem tapasztalta a problémát.

A hibáról jelenleg nem nyilatkozott az Apple, de állítólag már dolgoznak egy iOS 18.2.1-es frissítésen, ami talán foglalkozik majd ezzel a problémával is. Addig érdemes lehet a cég támogatásához fordulni segítségért.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.