A Volkova Sisterst Berger Dalma dalszerző-énekesnő (Realistic Crew, Esclin Syndo) dalszerzőtársával, Sándor Dániel hangmérnökkel 2008 körül indította el. Nem sokkal később Kovács Gergely gitárosként csatlakozott hozzájuk. Tavaly tavasszal beválogatták őket az Egyesült Államok egyik legnagyobb zeneipari expójára, a texasi SXSW fesztiválra, ami feltörekvő közép-kelet-európai zenekarként nagy szó. Ezt követően közel egy hónapot töltöttek az országban „utazgatással, koncertezgetéssel, számok írásával, világlátással, viszonylag nagy összezártságban”. A Volkova Sisters dolgozik és utazik, de mielőtt Londonba költöznének, csütörtökön a Millenárison az Electronic Beats fesztiválon színpadra lépnek.

hvg.hu: A Volkova Sisters neve a cyberpunk szubkultúrák által kultikusan tisztelt író, William Gibson Trendvadász című 2003-as regényéből származik és két ikerlányt hívtak így benne. Hogyan kapcsolódik a Volkova Sisters zenekar identitása ennek a posztmodern, sci-fi műfajnak a disztópikus valóságához?

Berger Dalma: Igazából a név tőlem ered. Nagy szerepjátékos voltam régen és a cyberpunk világgal először ezen a kultúrán keresztül találkoztam, tehát elsősorban egy ilyen játékrendszerként ismertem meg. A cyberpunkra úgy tekintek, mint egy organikus világra, amit különböző karakterek népesítenek be. Ezek a karakterek vagy csak a virtuális térben léteznek, vagy kívülről csatlakoznak be egyfajta mesterséges intelligenciaként.

Egy kis csatlakozó van beépítve az emberek fejébe, és ha bedugják a kábelt, akkor csatlakoznak a virtuális valósághoz, hasonlóan a Mátrix című filmben látottakhoz. William Gibson regényei ezekre az entitásokra épülnek, amiket a szerepük különféle isteni szimbólumokkal is felruházhat. Hasonlóan a sámánok világához például, ahol a varázslók az istenségként tisztelt totemállat alakját tudják magukra ölteni.

hvg.hu: Tehát a Volkova Sisters lényegében kettőtök egyfajta virtuális médiuma? Mit akartok kifejezni ezzel?

Berger Dalma: Abból indultam ki, hogy a Volkova Sisters egy különálló médium a virtuális valóságon belül: egy farkas isten. Gibson regényében ez egy kettős istenség, egy ikerkép, ami lényegében az alapja annak, ahogy Dani és én működünk. Két teljesen különböző funkciónk van, hiszen az én tulajdonságaim és képességeim nincsenek meg Daniban, az övéi pedig nincsenek meg bennem.

Tökéletesen kiegészítjük egymást, mert egy olyan dolgot alkotunk, ami egyébként nem valósulna meg, ha külön tennénk ugyanezt. A virtuális valóságban dolgozunk, mert amit csinálunk nem élő zene, hanem elektronikus, tehát digitális jelekként értelmezhető: egyrészről a cyberpunk világ részei vagyunk, másrészről pedig a hozzáállásunk hasonló a cyberpunkban tapasztalt rebellis attitűdhöz.

A cyberpunk világa kemény hely. Nyilván csak egy virtuális valóság, de egy apokaliptikus világról van szó, ahol a William Gibson-világ szerint gyakorlatilag nagyvállalati kartellek uralják a világot, egy nagyon pici százalékot kivéve alapvetően mindenki nyomorban él. Egy ilyen kemény punk valóságot semmi más nem befolyásol és semmi más nem rendelkezik értékkel csak az információ. Úgy gondolok a Volkova Sisters zenéjére, mint egy olyan információgubóra, ami létrehoz maga köré egy egyfajta mitológiát.

Úgy próbálok énekelni és úgy fogalmazok meg dolgokat, hogy átemeljem a régmúlt morális értékeit. Például egy ősi kelta törzs népdalát énekeltem újra egy hamarosan elkészülő új számunkban. A lényeg, hogy ősi dolgok esszenciális tartalmát értelmezem újra a zenénkben, amit a jelen embere nem feltétlenül tud visszafejteni, hanem inkább csak az erőt érzi benne. Az ősi kultúrák energiáját transzformálom át.

hvg.hu:  Ha egy képként kellene bemutatnotok a Volkova Sisters-érzést, akkor hogy írnátok le?

B.D.: Ha becsukom a szemem, akkor úgy képzelem el a Volkova Sisterst, mint egy elhagyatott, teljesen üres tengerpartot, amint éppen a közelgő vihart jelző, szürke felhőket fújja feléd a szél a tenger felől. Magával ragad a közelgő vihar érzése, de még nem indulsz el. Olyan képek jutnak eszembe, hogy Norvégiában járok egy sziklás tájékon, ami tele van barázdálva gyönyörű sziklákkal és a háttérben lilás, kékes, szürkés fényekben hegyek látok, előttem pedig ugyanilyen színű mohákat, melyek egy pici kitaposott ösvényt rejtenek, amin kitartóan haladok előre az ismeretlenbe.

Ki kell tartanom, mert olyan érzésem van, hogy én vagyok az egyetlen ember, aki elkezdte ezt az utat, és ha valami megállítana, akkor is jó érzésem lenne, hiszen elkezdtem az utat.

Sándor Dániel: Mindig vannak képek bennem, de ezek változnak. Nekem dalokhoz kapcsolódnak képek és azok általában elég intenzív vizualizációi a zenének. Én általában így gondolkodom a zenéről, sőt, nem is inkább képekben, hanem geometriai rendszerekben. Jellemzően egy nagyon nagy térben vagyunk, és többnyire van ebben a nagy térben egy otthonos kis rész, amit ismerünk, ahol tartózkodunk, és ahonnan tekintünk a dolgainkra.

Ez fontos, mert van a zenénkben egy olyan energia, ami egy ilyen otthonos, kényelmes, jóleső érzést ad, annak ellenére, hogy jellemzően olyan helyeken járunk, amik nem annyira otthonosak. Ez az alapja ennek a zenének. Ha ez a faktor nem lenne, akkor sokkal agresszívebb és kilátástalanabb lenne a zenénk, mint hogy az általunk egyébként nem tudatosan teremtett helyszínek és ezekből összeálló univerzum egy elég sötét hely.

hvg.hu: Hogyan viszonyultok a zenéhez és milyen motivációs erő hajt benneteket a zenekészítés felé?

B.D.: Amikor Danival együtt dolgozunk, az nagyon hasonló érzés ahhoz, mintha egy áldott állapotban lennék. Ez azt jelenti, hogy nagyon régóta ismerem Danit, és amikor írjuk ezeket a számokat, akkor van köztünk egy nagyon erős testvériség.

Bármilyen sötétnek tűnik a zenénk, nekem a tudatos célom a szövegekkel és a zenével is az, hogy azt a fajta kettősséget mutassam meg, miszerint az élet és a világ, amiben élünk, alapvetően sötét és mondhatjuk ellenségesnek, mégis az összefogás és a testvériség által átsugároz rajta az a szeretet, amire minden ember született. Teljesen mindegy, hogy milyen sötét a tónus, alapvetően minden erről szól.

S.D.: Tehát van egy olyan energia, amit mondjuk úgy, hogy meg tudunk idézni együtt, de külön nem. Ha együtt vagyunk, és dolgozunk, akkor én úgy érzem, hogy el tudunk jutni egy olyan állapotba, amiben egyébként sohasem szoktunk: ez egy nagyon érzékeny dolog.

hvg.hu: Dalma, egy interjúban említetted, hogy a dalszerzés számodra önmegismerési folyamat: az erő helyett a tudatosság a fontos, miközben egy esztétikai mérce alapján dolgozol. Egyszerre előadóművész és képzőművész is vagy: ezek kiegészítik egymást?

B.D.: Magamra úgy tekintek, hogy mind a tudatom, mind a testem a részét képezi bármilyen művészeti megfogalmazásnak, legyen szó zenéről, fotóról, vagy bármiről. Ilyen értelemben a zenekart sem úgy fogom fel, hogy az pusztán zene, hanem amennyiben a testem kell egy kliphez, akkor is nálam egyelő fontosságú a zenei és a képi minőség. Ezek nem különálló dolgok, hanem egy szinten vannak.

hvg.hu: Ezért irányítjátok a rólatok készülő vizuális tartalmakat, képeket és videókat is.

S.D.: Az általunk használt különböző médiumok együtt adják ki azt, amit Dalma a cyberpunk kapcsán mesterséges intelligenciának, vagy önálló entitásnak nevezett. Ahogy kommunikálunk kifelé, a vizuális megjelenés ugyanúgy építi ezt az entitást, ezért a Volkova Sisters jóval több annál, mint lejárni a próbaterembe.

Hvg.hu: Milyen értékek fontosak számodra?

B.D.: Tudatosan próbálok megfogalmazni olyan dolgokat, amik úgy érzem, hogy nincsenek a helyükön. A Volkova Sisters szövegei ilyen helyretevős szövegek. Alapvetően olyan értékekre próbálok koncentrálni, amikről azt gondolom, hogy 100 év múlva is azoknak kell maradniuk.

Az At The Home Of The Giant Wolfe című szám arról szól, hogy nem tudok még egy lépést tenni a múzsám nélkül. Egy zenész akkor zenész, ha minden egyes percben, mindegy mi történik, de ragaszkodik a múzsájához. Hiszen bármi el tudja téríteni, hogy ilyen-olyan trendhez alkalmazkodva énekeljen. De nem szabad. Ragaszkodni kell azokhoz az alapvető értékekhez, amik mentén egy ember emberként tudja leélni az életét. Például a szerelem szentsége. Az életed tisztán látásának és tudatosságának a szentsége.

Szabó Miklós

Vagyis az, hogy minden egyes élethelyzetben tudatosítsd, hogy hol vagy és merrefelé akarsz menni. Döntésszabadság és felelősség a saját sorsodért. Minden szöveg alapvetően erről szól, vagy ennek hiányáról szól. Sok szövegemben megpróbálok olyan dolgokat megfogalmazni, amik arra ösztönzik az embereket, hogy meghozzák a saját döntéseiket és a belső hangjukra hallgassanak, ne külső ingerekre. Mindig a szíved diktál, és megérzed, és tudod, hogy mit kell tenned. Mert az igazság bennünk van, csak nem hallgatunk rá.

hvg.hu: Az elmúlt években több mindennek köszönhetően előtérbe került a DIY-etika („csináld magad”) a zeneiparban, többek között a kanadai énekesnő Grimes [LINK: http://www.grimesmusic.com/] már DIY-popsztár jelzőt is kapott például. Ez a fajta attitűd nemcsak praktikus, hanem ideológiai okokra is visszavezethető. Ti is mindent magatok csináltok. Szerintetek miben rejlik a DIY jelentősége?

B.D.: Az embereknek nincs pénze és hozzájutnak kevésbé drága, de viszonylag elfogadható minőségű audio eszközökhöz. Másrészt pedig szerencsére lassan megszűnik a nagy kiadók monopol helyzete és kontrollja, tehát egyre kevésbé vertikális a zeneipari rendszer. Fontosnak tartom, hogy valamilyen formában rá vagy kényszerítve arra, hogy egységben lásd a dolgokat és ne részfolyamatokra koncentrálj, illetve a kiadó mondja meg, hogy mit csinálhatsz. Harmadrészt most már mondhatjuk, hogy a DIY-nek sokkal inkább marketingértéke van, tehát a jelenséget látva ennek, mint egy divatirányzatnak is ugyanúgy létrejött a stílus- és eszköztára, ami alapján dolgozik.

hvg.hu: Ha megkeresne benneteket egy külföldi kiadó és kiadná a zenétek, akkor kötnétek kompromisszumot?

B.D.: Most is kompromisszumokat kell kötnöm, például, hogy melyik számunkat válasszuk ki arra, hogy videót csináljunk belőle, vagy melyikből lesz sláger, akkor hallgatok másra. De semmilyen formában nem szeretek beleszólást engedni sem az image-be, sem a videókba, sem a zenébe. Az üzleti és marketing részét persze rábíznám a szakemberekre.

Hvg.hu: Tervezitek a külföldre költözést a zenekarral. Hova, mikor és miért mentek, és mit vártok tőle?

S.D.: Londonba költözünk novemberben és igazából ennek az oka annyi, hogy ha most itt maradunk, akkor az olyan, mintha mindannyian magunkba fordulnánk és megtartanánk magunknak ezt a dolgot. Most  ezt tartjuk egy olyan lépésnek, ami segíthet abban, hogy eljusson az, amit csinálunk és amihez értünk, azokhoz az emberekhez, akik ezt megértik, befogadják és értékelik.

B.D.: Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy bázist váltunk. Itt nem feltétlenül a zenéről van szó, hanem inkább valamilyen karma szerűségről. Tehát azzal, hogy mi egy új közegben próbálunk érvényesülni, azzal mindannyian személy szerint tanulunk meg dolgokat, és a Volkova Sisters zenéjét is beleértve. A zene egy végtermék, ami mögött életek, sorsok, gondolatok, életutak vannak, amit a zenén keresztül materializálunk. Ilyen szempontból az utazásnak mindig tisztító jellege van, amit egyfajta tabula rasaként lehet felfogni, ha az a megfelelő időben, megfelelő helyen történik.

Szabó Miklós

Teljesen mindegy, hogy a Volkova Sisters meddig jut, a lényeg hogy nekünk új dolgokat kell megtanulnunk. Hogyha ez nem sikerrel párosul, akkor is emelt fővel fogunk hazajönni, hogy megtanultuk, amit kellett, ha pedig siker lesz, akkor nagyon fogunk örülni neki. A lényeg, hogy emelt fővel, előre nézve, akár szembeszéllel is, de valósítsd meg a sorsodat.