Kult hvg.hu 2011. október. 19. 10:26

Népszabadság: József Attila szobrát is eltüntetik a Kossuth térről

A Kossuth-szobron kívül Károlyi Mihály és József Attila szobra is elkerül a Kossuth térről – írta a Népszabadság.

A Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatát szeretné a kormány visszaállítani, ezért nem csupán Kossuth szobrát, hanem Károlyi Mihályét és József Attiláét is eltüntetnék a Parlament elől – legalábbis ezt mondta a Népszabadságnak L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának fideszes elnöke.

Ahogy arról korábban írtunk, a Kossuth-tér rekonstrukciójáról szóló júliusi országgyűlési határozat értelmében 2014. május 31-éig lecserélik a Parlament előtti szobrok nagy részét. Az már korábban kiderült, hogy a kormány a Dombóváron lévő Kossuth-szoborcsoportot szeretné a fővárosban látni, de a település polgármestere, Szabó Loránd nem szívesen egyezne ebbe bele.

Horvay János (1874-1944) legismertebb művét, a Kossuth-szoborcsoportot 1927-ben állították fel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, majd 1973-ban átkerült Dombóvárra. L. Simon László a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy akár vidéken is el tudná képzelni azokat a szobrokat, amik most a Kossuth téren találhatóak.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?