2010. június. 08. 15:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 08. 15:15 Kult

Kezdődik a miskolci operafesztivál

A nyitóhangversennyel szerdán kezdetét veszi a "Bartók + Európa 2010" Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A tizedik, jubileumi operaünnep az európai kultúra sokszínűségét mutatja be a zene nyelvén.

A szerda este 8 órakor kezdődő programban közreműködik Elena Mosuc, Alex Vicens és a Pannon Filharmonikus Zenekar Ivan Angelov vezényletével. Bartók Béla és Vajda János művei, valamint operarészletek csendülnek fel a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában - közölte Barázda Eszter, a fesztivál sajtófőnöke.

A fesztiválon június 9. és 20. között Európa 27 országa jelenik meg valamilyen produkcióval. Az eseménysorozaton a közönség összesen 65 produkciót láthat és hallhat, köztük lesz 26 operaelőadás, 5 balett és 23 koncert, emellett filmes és képzőművészeti programokat is szerveznek.

"Az idei fesztivál üzenet vagy inkább bevezető Magyarország 2011-es európai uniós elnöksége elé" - hangsúlyozta korábban Bátor Tamás, a fesztivál ügyvezető igazgatója. Az első koncertet a Pannon Filharmonikus Zenekar adja, ez a gesztus Pécsnek, mint Európa egyik idei kulturális fővárosának szól, az alkalomra a miskolci születésű neves magyar zeneszerző, Vajda János komponált új szimfóniát.

A fesztivál programjában a Miskolci Nemzeti Színházban Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója állítja színpadra Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát egy estén Puccini Gianni Schicchijével. Folytatódik a fesztivál és a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) együttműködése: Richard Strauss operáját, a Daphnét mutatják be. A Bánk bánnal a debreceni Csokonai Színház társulata vendégszerepel Miskolcon, a Kolozsvári Állami Magyar Opera pedig a Saroltát hozza el a fesztiválra.

A népszerű három tenor koncertet idén is megrendezik, ezúttal Badri Maisuradze, Giorgio Beruggi és Michal Lehotsky közreműködésével és lesz kortárs opera is: Erkki-Sven Tüür észt zeneszerző Wallenberg című alkotása.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pusztító árvíz azonban átírta a fesztivál vidéki programjainak naptárát: Edelényben és Felsőzsolcán elmaradnak az előadások, az aggteleki koncerthelyszín pedig kerülő úton közelíthető meg.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.