Lezárták a turisták elől a Burdzs Kalifa kilátóját
Alig egy hónappal a világraszóló megnyitó után lezárták a látogatók elől a világ legmagasabb épületének, a Burdzs Kalifának a kilátóját.
A vasárnapi döntést a "váratlanul magas érdeklődés" indokolta, de az "energiaszolgáltatás terén felmerült technikai gondok" is közrejátszottak - áll a cég által kiadott közleményben. A 828 méter magas épület tetejére alig egy percig tartó liftezéssel száguldhatnak fel a látogatók, akik a torony átadása óta - január 5. -elözönlötték az épületet. A turisták mostantól visszaigényelhetik a már elővételben megvett jegyek árát, vagy új időpontot kérhetnek a látogatásra. Ez azonban nehézkesebb lesz, mert az üzemeltetők még nem közölték, mikor nyitják meg újra a látogatói teraszt.
Az építési munkálatok a Burdzs Kalifa több emeletén - beleértve a Giorgio Armani divatcézár által tervezett szállodának helyt adó szinteket - is zajlanak. Az egyelőre azonban még nem ismert, hogy a kilátó lezárása hatással van-e a torony más részeire. Az első 12 ezer lakónak és irodai dolgozónak februárban kellene beköltöznie az épületbe. Dubajban ünnepélyes keretek között január 4-én este avatták fel a több mint 160 emeletet magába foglaló épületet, amelynek imázsa szakértők szerint most kisebb csorbát szenvedett.