2007. szeptember. 18. 19:01 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 18. 19:05 Kult

Új elnököt választ a Magyar Írószövetség

A Magyar Írószövetség szombaton tartja tisztújító közgyűlését Budapesten. A tisztségviselők mellett új elnököt is választ a mintegy kilencszáz tagot tömörítő szervezet, miután a szövetséget hat éve irányító Kalász Márton bejelentette, hogy harmadik ciklust már nem vállal.

A beszámolók, az alapszabály módosítása és a tisztségviselők megválasztása mellett a kortárs irodalmi intézményrendszer helyzetéről zajlik majd vita a közgyűlésen - közölte a Magyar Írószövetség kommunikációs ügynöksége..

Az 1945-ben alapított írószervezet alapszabálya értelmében közgyűlést évente, tisztújító közgyűlést azonban csak minden harmadik évben kell rendeznie. A legutóbbit 2004 októberében tartották. A szervezők - a korábbi tapasztalatok alapján - a hétvégi tisztújító közgyűlésre a Magyar Írószövetség mintegy 300-350 tagját várják, akik közül legalább ötvenen a határon túlról érkeznek.

A közgyűlés elején az írószövetség a közlemény szerint négy új örökös tagot avat. A 2005-ben életre hívott elismerésben korábban olyan írók és költők részesültek, mint a szövetség mindenkori tiszteletbeli elnökének megválasztott Göncz Árpád, Borbándi Gyula, Csoóri Sándor, Fejes Endre, Fekete Gyula, Hubay Miklós, Jókai Anna, Juhász Ferenc, Pomogáts Béla, Takáts Gyula, Tornai József, Tóth Endre, a tavaly elhunyt Határ Győző és Jánosy István, valamint az idén eltávozott Méhes György és Szepes Mária.

A tisztújító közgyűlésen beszámol hároméves munkájáról Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, L. Simon László titkár, továbbá Báger Gusztáv, a felügyelő bizottság elnöke. A közgyűlés várhatóan néhány ponton módosítja a szervezet alapszabályát, majd a jelenlevők megválasztják a Magyar Írószövetség választmányát és felügyelő bizottságát.

A szervezet alapszabálya értelmében az elnökséget és az elnököt a választmány tagjai maguk közül választják. Az alapszabály ugyan lehetőséget adna arra, hogy a jelenlegi, második mandátumát töltő elnök, Kalász Márton ismét betöltse ezt a tisztséget, ő azonban korábban bejelentette: hat év után leköszön.

Mivel az új választmány a közgyűlés után azonnal összeül, várhatóan még aznap délután folyamán kiderül, hogy a következő három évben ki lesz a Magyar Írószövetség elnöke.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.