2007. július. 16. 11:03 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 16. 11:04 Kult

Több mint négyezren jelentkeztek az RTL tehetségkutatójára

Minden korábbi tehetségkutató műsornál többen, mintegy négy és fél ezren jelentkeztek az RTL Klub ősszel induló, Csillag születik című műsorába; a nagy érdeklődés miatt az utolsó menetben meg kellett duplázni a fővárosi válogatások számát - közölte a csatorna.

"Az eddigi megmérettetések során a legfiatalabb induló egy 6 éves kislány volt, akinek nővére jelentkezett a versenyre, ám hazafelé a kocsiban ő is kedvet kapott a szerepléshez, így aztán édesanyja visszafordult vele. A zsűri egy Disney-mesefilm betétdalának eléneklése után továbbjuttatta őt a követező fordulóba. A legidősebb jelentkező egy 83 éves bácsi, aki magyarnótákkal készült" - idézi Schiwert Takács Lászlót, a műsor főszerkesztőjét a csatorna közleménye.

Emlékeztetnek arra is: a produkcióba nem csupán magyarországi lakosok, hanem határon túliak is jelentkezhetnek.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.