Tábori Nóra Temesváron született 1928-ban, tízéves volt, amikor édesanyjával Magyarországra költözött. Táncosnőként kezdte pályáját 1942-ben, édesanyja eredetileg járáshibájának javítására íratta tánciskolába. Később Szegeden beiratkozott Both Béla színiiskolájába, ő figyelt fel tehetségére, neki köszönheti, hogy 1943-ban levizsgázott az akkori színiakadémián. 

Szombathelyen Szalay Károly magántársulatának tagja lett, majd Győrben, Sopronban, Pécsett lépett föl a tánc mellett főként szubrett szerepekben. 

Első igazi prózai szerepét Szegeden játszotta 1949-ben, Gorkij Ellenségek című darabjában. 1951-ig játszott a Tisza-parti városban, akkor a Vígszínház elődjéhez, a Magyar Néphadsereg Színházhoz szerződött.  

A Vígben egy ideig naivákat, munkásnőket játszott, aztán megtalálták a testéhez, lelkéhez közelebb álló figurák. Kritikusok szerint politikai bombaként robbant 1956-ban az Antigoné egy átdolgozott előadása, amelyben ő alakította a címszerepet. 

Nagy darabok nagy szerepeit játszhatta el később: volt Roxane (Rostand: Cyrano), Pearce-né (Shaw: Pygmalion), Kvasnya (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Orbánné (Örkény: Macskajáték). Legnagyobb sikere talán Jónásné alakítása volt Csurka István Házmestersirató című darabjában.

Számos filmben is játszott, így a Merénylet, az Esős vasárnap, a Kárpáthy Zoltán, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, A Pendragon legenda, a Szépek és bolondok, a Fekete gyémántok, az Abigél, az Uramisten és a Sztracsatella című alkotásban.

Humorára a kabaré világában is felfigyeltek; szívesen játszott  rádióban, televízióban. Máthé Erzsivel közös jeleneteiben egyszerű, szókimondó asszonyságot formált meg.

Jászai Mari-díjas lett 1957-ben és 1961-ben, érdemes művész 1975-ben, kiváló művész 1981-ben. 1992-ben elsőként  részesült életművéért a Pro Comedia-emlékdíjban. 1994-ben megkapta a Kossuth-díjat, az országos színházi találkozó díját és a Ruttkai Éva-emlékdíjat.