2011. október. 10. 13:44 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2011. október. 11. 15:34 Vállalkozás

Durván levágta az OTP célárát a Concorde

Brutális mértékben, 22 százalékkal csökkentette az OTP év végi fair értékére adott becslését a Concorde.

Brutális mértékben, 22 százalékkal csökkentette az OTP év végi fair értékére adott becslését a Concorde. A korábbi számításokat több okból is felül kellett vizsgálni, nem kis részben a kormány ismert intézkedései tesznek be a banknak csúnyán.

A változást egyrészt azzal indokolják, hogy a hitelezési aktivitás jóval visszafogottabb lesz a cég által korábban vártnál - pedig a Concorde nem épp az optimizmusáról volt híres eddig se. Aztán, az európai adósságválsággal párhuzamosan hozamemelkedésre számítanak a szakértők, végül itt van még a végtörlesztés-bukta, melyet 50-70 milliárdosra tesz a Concorde az OTP esetében.

Noha a fair ár 5004-ről 3900 forintra csökkent, s utóbbi is jókora nyereséggel kecsegtet a mai 3100 forint körüli árhoz képest, a Concorde nem javasol vételt a papírokra. További nagy kockázatot jelent ugyanis a világgazdasági növekedés kérdésessége, az előre nem látható kormányzati intézkedések, a banki verseny fokozódása és a referenciakamatos hitelek bevezetése.  

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.