Vállalkozás hvg.hu 2023. február. 28. 12:01

Széntüzelésről biomasszára áll át az Oroszlányi Erőmű 2024-ben

Az erőmű 9 év szünet után kezd újra energiatermelésbe, és mindent összevetve több mint ezer embernek adhat munkát az üzemeltetése és a tüzelőanyaggal való ellátása.

Az Oroszlányi Erőmű 2024 első félévében korszerű, környezetbarát biomassza alapú erőműként csatlakozik újra az országos áramszolgáltatók köréhez, illetve látja majd el távhővel Oroszlány és Bokod térségét – jelentette be közleményében a Veolia Energia Magyarország Zrt. A 2015 decemberében leállt Oroszlányi Erőmű a Veolia és a CHP-Erőmű érdekeltségeként az ötödik olyan erőműfejlesztés lesz Magyarországon, amelyben a korábbi szén- illetve vegyes tüzelésű technológiát felváltja a fluidágyas biomasszatüzelésű rendszer.

Az Oroszlányi Erőmű két korábbi 60 MW-os blokkját a sikeres pécsi és ajkai minta alapján korszerűsítik, és a szenet teljesen elhagyva 50MW-os biomassza blokként üzemeltetik tovább. A kazán felújítási munkáit itt is a világ egyik vezető tüzeléstechnikai vállalata, a finn Valmet végzi. A két korszerű kazán üzembe állításának tervezett időpontja 2024 első, illetve második negyedéve.

Az erőmű fűtőanyaga ellenőrzött minőségű biomassza lesz, amelyet a város 100 kilométeres körzetében keletkező erdészetekben, faipari üzemekben képződő melléktermékből, valamint fa és lágyszárú mezőgazdasági alapanyagból elégítenek ki. Az erőmű üzemeltetéséhez 350 képzett munkatársra számítanak, akiknek a felvétele idén tavasztól kezdődik, míg a tüzelőanyag ellátási láncban várhatóan további 6–700 munkavállaló dolgozik majd.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.