Vállalkozás MTI 2019. május. 12. 11:38

A kínai autógyártóknak a Daimler-részvényekre fáj a foguk

Most a BAIC szerezne öt százalék részesedést a német járműgyártóban.

A kínai BAIC autógyártó maximum 5 százaléknyi részesedést vásárolna a Daimler cégben, hogy még szorosabbra fűzze kapcsolatát a német járműgyártóval.

A hétvégén több forrás elmondása szerint a BAIC még az év elején jelezte a Daimlernek, hogy 4-5 százaléknyi részesedését venne, és az egyik forrás tudomása szerint a kínai cég már meg is kezdte a Daimler-részvények felvásárlását a nyílt piacon.

A Reuters idézte a helyzetet jól ismerő egyik forrást, aki azt mondta, hogy "a Daimler árfolyamát jelenleg egy vásárló erősíti, aki komolyabb részesedést akar szerezni".

A frankfurti tőzsdén kialakult pénteki záróárfolyam alapján egy 5 százaléknyi Daimler-részesedés értéke 3 milliárd euró (970 milliárd forint) körüli.

A Daimler 2018 eleje óta legnagyobb, 9,69 százalékos részesedéssel rendelkező tulajdonosa a kínai Geely autógyár.

A Daimler konszern és a BAIC vegyes vállalata, a Beijing Benz Automotive Co., Ltd. (BBAC) évek óta közösen gyárt autókat az ázsiai országban, jelenleg pedig egy akkumulátor-üzemet is épít Pekingben.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?