Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Kóstoláson jártunk az áruházláncnál, azt is megtudtuk, mit kell tenni, ha valaki a polcon szeretné látni a termékét.
Tíz különböző virslivel néz szembe tucatnyi újságíró. A feladat: kiválasztani, melyik a legjobb közülük? Ha az ízlésünk véletlenül egybevág az Aldi munkatársaival, az külön öröm – ha már az áruházlánc kóstolóakadémiáján vagyunk, Biatorbágyon.
Aki járt már borkóstolón, az tapasztalhatta, hogy egy idő után tényleg csak az tűnik ki a többi tétel közül, amelyik igazán jó, vagy rossz – és nincs ez másképp a virslivel sem. Ám ahhoz sem kell különösen avatott szem, hogy feltűnjön: a rikító rózsaszín tétel valahogy nem passzol a többi közé.
Ennél több segítséget azonban nem kapunk egyelőre, marad az ízlés meg az eddigi tapasztalatok. Egészen addig, amíg rá nem harapunk egy nehezen elrágható héjra, amelyben édes-zsíros valami lapul. (Igen, rikító rózsaszínben.)
Az áruházlánc avatott beszerzőitől aztán tudományosabb magyarázatokat kapunk: jó eséllyel bőr helyett ehető kollagén fedi a terméket, és a hústartalma is kétséges – a bécsi virsliben elvileg sertés- és marhahús található, juhbélbe csomagolják, és bükkfán füstölik, mielőtt hőkezelnék. És azt is elárulják, hogy mi, az amatőr tesztelők két gyakorlatilag ugyanolyan saját terméküket eltérően értékeltük – ennyit számít, hogy az egyik hosszú, a másik pedig koktélméret.
A virslisor egyike volt a kóstoló nyolc tételének, a túró rudi, a – virslitől szigorúan elkülönített – mustár, a sós chips, az őrölt kávé, kétféle mogyorós csokoládé és a tejföl mellett.
Utóbbi a Nébih Szupermenta tesztjén a legtöbb pontot érte el a laktózmentes tejfölök között – a mostani tesztelők ezt másképp látták: egy másikat választottak kedvencüknek, és csak a negyedik lett a hat termék között.
Az első helyre az egész mogyorós étcsoki és tejcsoki került, a chips pedig második lett, de a termékek többsége inkább a középmezőny felső részén végzett a tesztelésen, ahol leginkább az tűnhetett fel az újságírócsapatnak, a látszólag teljesen egyforma – és árban sem feltétlenül különösebben eltérő – mustárok, csipszek vagy túró rudik között is mekkora különbség lehet.
Amikor a főnök a szájába vesz egy darab nápolyit
Hasonló kóstolás mindennapos az áruházláncnál. Az 1800 állandó és öt-hatezer szezonális termék jelentős része ugyanis nem az osztrák anyavállalat, a Hofer beszerzéséből származik, hanem itt tárgyalnak a beszállítókkal. Mivel legalább évente tendereztetik még azokat a termékeket is, amelyek a lánc nyitása óta készleten vannak, így nem csak a laboratóriumi bevizsgálás folyamatos, de a mostanihoz hasonló vakkóstolás is – tudtuk meg. Évente kétszáz ilyet szerveznek, a résztvevők pedig a cég beszerzői és munkatársai – önkéntes alapon bárki próbálkozhat ezzel. Van, amikor – hozzánk hasonlóan – saját termékeiket hasonlítják össze a konkurenciáéval, máskor a potenciális szállítók árui szerepelnek az érzékszervi vizsgálaton.
Ahhoz azért, hogy valami a polcra kerüljön, nem elég, hogy a kóstoláson elnyerje a munkatársak tetszését. Bár azt több felelős is elmondta, hogy volt olyan gyártó, aki egy e-mailben hívta fel a figyelmet az árujára, ez csak ahhoz elég, hogy felvegyék vele a kapcsolatot, innen hosszú út vezet a polcokig. Például biztosítania kell a gyártónak vagy a termelőnek, hogy tud legalább annyit szállítani, amennyivel a 137 üzletet el lehet látni, aztán a kóstoláson is meg kell győznie a beszerzőket, és a minőségbiztosítási előírásokat is teljesítenie kell, és mellesleg az átvételi árban is meg kell egyezniük a feleknek. Szúrópróbaszerűen azonban akkor is kóstolnak, amikor a termék már a polcon van.
És még ez sem feltétlenül garancia semmire: ha egy termék nem fogy úgy, ahogy elvárják tőle, megvizsgálják, hogy az ára vagy az összetétele nem nyerte el a fogyasztók tetszését. A saját márkás termékek receptúráját ugyanis a forgalmazó – ebben az esetben az Aldi – határozza meg, és ez nemcsak azt jelentheti, hogy mondjuk egy túró rudira mennyi csokibevonó kerül, de saját borházasítások is megjelennek az üzletben.
A láncnál azt is hangsúlyozták, hogy igyekeznek minél több terméket magyar forrásból beszerezni. A zöldségek és a gyümölcsök többsége télen ennek ellenére importból származik, de itt is részben magyar beszállítótól – a banánt például Magyarországon érlelik, innen kerül az üzletekbe.
A tejek (közte az UHT) és a trappista sajtok viszont biztos, hogy Magyarországról érkeznek – az Aldi az Alföldi Tej egyik márkáját, a Kokárdást vásárolta meg az év elején, az együttműködés része ez a beszállítói kapcsolat. A székesfehérvári központú vállalat terméke volt a laktózmentes tejföl is, amelyet megkóstoltunk, a trappista pedig a Tolnatejtől származik.
Az Alföldi Tej igazi óriáscégnek számít a hazai élelmiszeriparban, hiszen árbevétele tavaly meghaladta az 53 milliárd forintot. A beszállítók között azonban előfordulnak kistermelők is – igaz, azt ott is szem előtt tartják, hogy 137 bolt mindegyikét, még ha szezonálisan is, de el kell látniuk az árujukkal. A beszállítóknak egyébként 40 százaléka magyarországi cég.
A másik fontos szempont a mennyiség mellett az ár. A diszkontláncnál kapható virsli kilónként kevesebb mint 500 forintért és kétezer forint fölötti áron is, és azt mondják, ugyan több fogy már a minőségi termékekből, de a legolcsóbb árkategóriát nem hagyhatják el. Ahogy a többi üzletláncnál, itt is találhatunk olyan „rudat”, amely az Élelmiszerkönyv tavalyi módosítása óta már nem lehet virsliként, szafaládéként emlegetni, de még mindig van rá kereslet.
Van azonban egy nagy változás – mondják, és példát is említenek. Amíg korábban ezer forint felett nem nagyon tudtak eladni sonkát, ma már 1500 forintot is adnak érte a vevők.
