2015. március. 14. 12:40 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 14. 12:38 Vállalkozás

Budapest-Peking járatot jelentett be Szijjártó

Heti négy alkalommal lesz közvetlen járat a két főváros között.

Újra közvetlen légi összeköttetés lesz május 1-jétől Kína és Magyarország, tehát Peking és Budapest között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

A légi összeköttetést az Air China kínai légitársaság biztosítja majd heti négy alkalommal.

Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.