A tagi kölcsön a leggyakoribb banánhéj a mikro- és kisvállalkozásoknál. Az újonnan alapított, induló vállalkozások jellemzően a működésük első három évében veszteségesek, ilyenkor indokolt, ha a tulajdonosok kicsit mélyebben nyúlnak a zsebükbe, és kisegítik a céget a bajból.

Ugyanakkor egy évek hosszú sora óta csak a tagi kölcsönökből működni képes vállalkozás már több mint gyanús – és nem csupán az adóhatóság szemével nézve. Az érintett cégtulajdonosok jó, ha tudják, az adóhatóság a nagyobb összegű tagi kölcsönöknél minden esetben vizsgálja a kölcsönt nyújtó személyt is, vizsgálva, hogy lehetett-e a kérdéses összegnek adózott, legális forrása – írja az Adózóna. Nehezen hihető, hogy a minimálbérre bejelentett, és csak abból egész családját eltartó cégvezető, milliókat képes átadni tagi kölcsönként.

Az is feltűnő, ha a vállalkozás jelentős összegű veszteséggel zárta az adóévet – ráadásul ez tendencia nála, hiszen az előző évekről göngyölített vesztesége is szép kerek összeg –, tagi kölcsönként is kisebb vagyont tart nyilván, vagy házipénztári egyenlegét egy bank is megirigyelhetné. Így van ezzel az adóhatóság is. Mindezeknek persze lehet teljesen indokolt magyarázata is. Így például egy jelentős beruházást, technikai fejlesztést végrehajtó vállalkozásnak szüksége van néhány évre, amíg a költségei megtérülnek és nyereségessé válik az új tevékenység, ez indokolhatja több év veszteségét még ésszerű gazdálkodás mellett is.

A házipénztár is kényes kérdés, egyenlegét külön fel kell tüntetni a társasági adóbevallásban. Év közben megengedheti magának a cég, hogy hatalmasra hizlalja a pénztár egyenlegét (persze a pénzkezelési szabályzatban előírt korlátot ekkor is figyelembe kell venni), de az év utolsó napján (mérlegfordulónap) nem célszerű a vállalkozás nagyságrendjéhez, működéséhez mérten indokolatlan nagyságrendű készpénzt felhalmozni a kasszában.

Főként, ha adott esetben a cég nem tudná a revizor kezébe leszámolni a könyvelés, a pénztárjelentés szerinti, aktuális egyenleget. Arról az összegről, amit ilyen esetben nem tudnak bemutatni, az ellenőrök azt feltételezhetik, hogy „elsikkasztották”. Következményként a revizorok becsléssel megállapítják az „eltitkolt” bevételt és kivetik annak adóját, ráadásul még meg is bírságolják a céget. A következő lépés pedig általában vagyonosodási vizsgálat a tulajdonosoknál.

Az előzőnél lényegesen kellemetlenebb következmény, hogy a revizorok azt feltételezik (és sokszor nem is alaptalanul), hogy a csak a főkönyvi kivonaton létező összeg a hiányos könyvelés, hiányzó bizonylatok következménye. Például „feketén”, számla nélkül vásároltak anyagot, árut, aminek eladását ugyancsak „elfelejtették” számlázni. Esetleg nem a vállalkozás céljaira használták fel a pénzt, és nem fizették meg annak adóját.

További részleteket itt lehet olvasni.