Két pécsi belsőépítész olyan újfajta orrszívó készüléket fejlesztett ki, ami idén elnyerte a dizájn Oscar-díjának számító Red Dot díjat is. Az ötletet az adta, hogy fiatal szülők lévén rémálom volt az gyerekorrszívó használata, végül kétéves munkával egy prémium kategóriás terméket fejlesztettek ki.
„Három évvel ezelőtt fogalmam sem volt, hogy mi az az orrszívó. Amikor a gyerekem megszületett, csak akkor szembesültem azzal, hogy nemcsak a kisfiamnak, de az egész családnak rémálom az orrszívás” – mesélte Mátrabérci Zsolt, a Nosiboo orrszívót kifejlesztő Attract Kft. egyik tulajdonosa. Bár társával, Streitmann Walterrel kipróbálták a legtöbb beszerezhető terméket, egyik típust sem kedvelték meg. Ekkor jött az ötlet, hogy csináljanak egy olyan készüléket, amely csendes, gyerekbarát formaterven alapul, könnyen tisztítható, tartós, orvosok segítségével kifejlesztett, és szabályozható a szívóereje.
Nincs hasonló termék a nemzetközi piacon
- Az újszülöttek még csak orron keresztül tudnak lélegezni.
- Az eldugult orr gátolja a légzést, ezáltal nem tud a kicsi aludni, enni, cumizni.
- Az orrban pangó váladék számos betegség forrása, felülfertőződve légcsőhurut, középfül-, és arcüreggyulladás alakulhat ki.
- Az orr tisztán tartásával számos gyermekbetegség megelőzhető, a gyógyulás felgyorsítható.
- Hatékonyan alkalmazható az allergiás jellegű tünetek enyhítésére.
Zsolt szerint ugyanis csak Magyarországon divat, hogy a szülők porszívóra köthető csöveket használnak, Európában ez ismeretlen módszer, vagy ha mégis hallottak róla, furcsának tartják. A porszívót nem tartják higiénikusnak és humánusnak sem, mivel a zaj félelmet és rettegést vált ki a gyermekből. Az ottani piacon ezért inkább a kifejezetten az erre a célra kifejlesztett készülékeket vásárolják a szülők.
Léteznek kézi pumpás, elemes készülékek, illetve vákuumos elektromos gépek. Ezek azonban nem megfelelőek, mert erőtlenek vagy túl erősek, becsípik a nyálkahártyát, és nem szabályozhatók – mondja Zsolt. A legelterjedtebb a szájjal szívható berendezés, ám ez is nehezen használható, és kevésbé lehet jól tisztítani. "Az, hogy nincs hasonló termék Európában, megerősített minket abban, hogy érdemes belevágni a fejlesztésbe" – mesélik.
Dizájnkommunikáció és szabadalom
Az orrszívó fejlesztése két évig tartott, a folyamatba mérnökök és dizájnerek mellett szakorvosokat és szabadalmi ügyvivőt is bevontak. A céljuk az volt, hogy olyan prémium orvostechnikai eszközt hozzanak létre, amelyet európai szabadalom véd, és amelynek megjelenése rendkívül fontos részét képezi. Az orrszívót és egyes részeit is szabadalommal védették le, a lajstromozási folyamat mintegy fél évig tartott.
A dizájn elkészítésére pedig egy olyan hazai céget választottak, amely több nemzetközi sikert tudott felmutatni az ipari formatervezésben. Ez a budapesti Co&Co Designcommunication volt, amelynek korábban két terméke is elnyerte a dizájn Oscar-díjának számító Red Dot díjat, két különböző termékkategóriában.
A dizájnügynökség nemcsak a termék és a csomagolás végső formáját tervezte meg, hanem az elejétől kezdve részt vett a teljes termékfejlesztési és kommunikációs folyamatban is. Ők erről azt mondják, hogy ez az úgynevezett fejlesztésbe integrált kommunikáció, amelynek célja, hogy a dizájnnak még a termék piacra lépése előtt vásárlásösztönzőnek kell lennie, bizalmat és minőséget kell sugároznia. „A dizájnkommunikáció azt jelenti, hogy a tervezési, fejlesztési folyamat minden szegmense komponált, ami egy határozott egyirányú kommunikációt tett lehetővé. Így lett a Nosiboo egy őszinte termék, amely a szülőknek és gyermekeiknek is azt jelenti, amire életre lett hívva” – mondta Hosszú Gergely, a Co&Co egyik ügyvezetője, tervezője.
- Az újszülöttek még csak orron keresztül tudnak lélegezni.
- Az eldugult orr gátolja a légzést, ezáltal nem tud a kicsi aludni, enni, cumizni.
- Az orrban pangó váladék számos betegség forrása, felülfertőződve légcsőhurut, középfül-, és arcüreggyulladás alakulhat ki.
- Az orr tisztán tartásával számos gyermekbetegség megelőzhető, a gyógyulás felgyorsítható.
- Hatékonyan alkalmazható az allergiás jellegű tünetek enyhítésére.
A fejlesztés egyik fontos állomása volt, hogy tavaly a Nosiboot benevezték a világ egyik legnevesebb nemzetközi dizájnversenyébe, a Red Dotra. „Pontosan tudtuk, hogy a Red Dot díj óriási marketingértékkel bír egy új termék bevezetésénél, különösen a német és a skandináv piacokon, ahol a a termék külső megjelenése rendkívül fontos” – mondta Gergely, aki titkon azt remélte, hogy ezzel a termékkel harmadszor is megnyerik a versenyt, hiszen a Nosiboo funkcionalitása, gömbölyű formái, stilizált személyessége, megfoghatósága különlegesen egyedivé teszik az orrszívót. A Nosiboo végül megnyerte a 2014-es fődíjat orvosi eszköz kategóriában, pontosan úgy, ahogy a fejlesztők azt eltervezték.
Jól össze van rakva
A Nosiboot egy 300 wattos motor hajtja, amit speciális hanggátló köpeny mögé tettek a zajvédelem miatt. A szerkesztőségünkben kipróbált eszköz meglepően halkan duruzsolt, nagyjából olyan hangos volt, mint egy modern kávéfőző gép. Előnye, hogy a készülék úgy van kialakítva, hogy az orrszívás ne tartson tovább egy percnél, ezzel is segítve a gyereket.
A gépben körülbelül 40 alkatrész van, és az egyik legfontosabb eleme a szipka, ami az orrba kerül. Ez három könnyen szétszerelhető, így jól tisztítható részből áll, és úgy néz ki, mint egy kolibri feje közelről, ami a gyerekbarátságot erősíti. A fejlesztés során itt az volt a probléma, hogy miként tudják megakadályozni azt, hogy a váladék ne folyjon vissza a műanyag csőbe, mint például a porszívós megoldásnál, de ezt is megoldották. A készüléket egy programozható elektronika vezérli, és hálózati zavarszűrő modult is beépítettek. A burkolat fröccsöntött technológiával készül, a gyártás több fázisa Pécs környékén valósul meg.
Drága vagy nem drága?
A Nosiboo végfogyasztói ára 135 euró, azaz majdnem 40 ezer forint. Bár ez az összeg az európai szülőknek nem nagy tétel, a magyar pénztárcának meglehetősen borsos, ha csak azt nézzük, hogy a porszívóra szerelhető itthoni orrszívócső pár ezer forintba kerül. A termék azonban minőségi, és ennek ára van – mondják a fejlesztők.
Szerintük a termék megbízható és tartós, így akár több generáció gyermekei is használhatják. Mindössze egy új szívókát kell venni, amit külön is árusítanak. Ráadásul az alkatrészek mindegyike minőségi anyagból készült, orvosilag tesztelt, a dizájnja pedig csodálatos. De a legfőbb előnye szerintük az – és ez pénzben aligha kifejezhető érték –, hogy az eszközzel megszűnik a gyermek félelme az orrszívástól. Így nincs több figyelemelterelő trükközés vagy szelíd erőszak a család részéről, a gyermek egy idő után már maga is igényelni fogja az orrszívást játékos formában.
Százmilliós beruházás
A termékfejlesztést saját tőkéből finanszírozták, nem vettek igénybe hitelt, pályázati pénzt vagy kockázati tőkét. Zsolt szerint két év alatt 100 milliós nagyságrendű beruházással hozták létre a készterméket.
Divat-, és formatervező cég |
A fejlesztő Attract Kft.-t 1998-ban alapították Pécsett 3 milliós törzstőkével. Főtevékenységük a divat- és formatervezés, irodabútor-gyártás. Az Opten cégadatai szerint nyereségesek, bár az utolsó három évben folyamatosan csökkentek a bevételeik. 2010-ben 75 milliós, 2011-ben 32 milliós, 2012-ben 19 milliós árbevételt értek el. |
„A fejlesztés, gyártás és piaci bevezetés költséges műfaj, nagyon sok alvállalkozóval dolgoztunk, hogy megfelelő legyen a termék, és annak kommunikációja is. Nemzetközi kiállításokra járunk, és jelentős összeget költünk online és nyomtatott hirdetésekre is, utóbbiakat főként külföldi lapokban használjuk” – mondja. Zsolték úgy számolnak, hogy két év alatt eladott 10 ezer darabos nagyságrend már biztosíthatja a továbbfejlődés lehetőségét.
Arra a kérdésre, hogy miért nem Kínában gyártják a terméket alacsonyabb költséggel, és akkor a fogyasztói ár is barátságosabb lenne, Zsolt azt mondta, hogy ők kifejezetten európai terméket akarnak, mert abban jobban megbíznak az emberek. „Az innováció őshazája még mindig Európa. Másrészt most a márkaépítés fázisában vagyunk, amiben a termék iránti bizalom elnyerése alapvető fontosságú” – mondta. Például az egyik legfontosabb piacukon, Németországban nagyon fontos az orvosi ajánlás, és a nyomtatott lapokban történő hirdetés.
Az európai piaci bevezetés novemberben kezdődött, a Nosiboot Magyarországon már valamennyi nagyobb városban, illetve a fejlesztők webshopjában is meg lehet vásárolni. Az legelső szériában ezret gyártottak belőle, aminek jelentős része Németországban talált gazdára, ami nagyon biztató eredmény. Az értékesítést a 4 fős saját sales csapatuk végzi, most építik az európai viszonteladói hálózatukat. Zsolt szerint egy „egyetlen termékes” cégnek, mint amilyenek ők is, nagyon nehéz bekerülni az európai értékesítési láncba. Érdekesség, hogy a folyamatban megkísérlik meghatározni a végfogyasztói árat is, egyelőre váltakozó sikerrel. Terveik szerint mindenesetre az egész világon ugyanannyiért lehet majd hozzájutni a termékhez. Itt azonban nem állnának meg, új gyermekápolási termékeikkel európai márkát építenének a Nosiboo sikerére alapozva.