Több gamer újdonságot is bemutatott a Lenovo: egyrészt a Legion Go S kézikonzolt, mely SteamOS-t is futtathat, valamint egy megújult szoftvert és sok mást is.
A Legion Go után újabb kézikonzollal rukkolt elő a Lenovo. A gyártó a Las Vegasban tartott CES 2025 kiállításon mutatta be a Legion Go S-t, mely egy SteamOS-alapú, 8 hüvelykes kijelzővel bíró játékgép.
Az eszköz megjelenítője 16:10-es képarány mellett WUXGA-felbontást (1920 x 1200) és 120 Hz-es képfrissítést alkalmaz. A teljesítményről AMD Ryzen Z2 Go vagy AMD Ryzen Z1 Extreme processzor gondoskodik, az LPDDR5X RAM mérete pedig akár 32 GB is lehet.
A kijelző alatt még egy háromcellás, 55 wattórás akkumulátor kapott helyet, az egész eszköz pedig 730 grammot nyom. Adatkapcsolat terén adott a wifi 6E, a gépházon pedig két USB 4-port található, de van microSD-bővíthetőség is – ha az akár 1 TB SSD nem lenne elég.
A Legion Go S-en a Valve által fejlesztett SteamOS fut, aminek köszönhetően a felhőbe történő mentés révén könnyen lehet PC és konzol között váltani, a Remote Play pedig lehetővé teszi, hogy PC-ről is streamelje a felhasználó a játékot.
Lesz ugyanakkor egy windowsos változat is a konzolból, így választhatnak a felhasználók, hogy melyiket szeretnék megvásárolni. Ráadásul ez a változat már januárban megérkezik, 730 dolláros, azaz körülbelül 295 000 forintos áron. A magyar árazás egyelőre nem ismert.
Ami a SteamOS-es variánst illeti, arra még májusig várni kell – ez azonban 512/16 GB-os változatban lesz elérhető, 500 dolláros (körülbelül 200 ezer forintos) árcédulával.
Teljesen megújult Legion Space
A Lenovo alapjaiban tervezte újra a Legion Space szoftverplatformot is, mely a játékok beállítását és különféle személyre szabási lehetőségeket kínál a felhasználóknak. Az megújult szoftver támogatni fog minden Lenovo Legion és Lenovo LOQ játékos eszközt.
A platform szinkronizálja a játékos adatokat valamennyi Legion laptop, asztali számítógép, periféria és kézikonzol között – legyen szó eszközbeállításokról, játékáruházakról és könyvtáraktól vagy RGB-beállításokról.
A platform nagyobb ellenőrzést kínál a Legion-tulajdonosoknak az ökosztisztéma felett, a Lenovo ID azonosítóhoz kötve. Az egyes frissítések és beállítások könnyedén elérhetők, és az egyes részleteket a felhasználó személyre szabhatja.
Újdonság a még 2025 első negyedévében megjelenő Gaming Zone, ami a mesterséges intelligenciával segíti a játékosokat a képességeik javításában, és még sok másban:
- Game Coach: nyomon követi a felhasználó tevékenységeit, és személyre szabott ajánlásokat ad a reakcióidő, a pontosság és a térlátás javítása érdekében.
- Game Clip Master: a generatív mesterséges intelligenciát használja a többórányi játékidő szerkesztésére, hogy a legjobb pillanatok megoszthatóak legyenek a közösségi felületeken.
- Game Companion: egy testre szabható mesterséges intelligencia avatár, amely reagál a játékra, és valós időben bátorítást és tippeket ad.
Több játékos újdonság is jött
A Lenovo bemutatta még a Legion Go kézikonzol utódját is, ez azonban egyelőre csak egy prototípus, megjelenési dátum nélkül. Amit azonban tudni lehet, az rendkívül érdekes; AMD Ryzen Z2 Extreme processzor, 8,8 hüvelykes OLED-kijelzővel és akár 2 TB SSD-vel érkezhet majd meg.
A Lenovo Legion Pro 7i, Legion Pro 5i és Legion Pro 5 laptopok új köntöst kaptak – mint a cég fogalmaz, „agresszív formanyelvet”. Persze a teljesítmény terén is jelentős előrelépés történt, és új OLED kijelzőopciók is elérhetők.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.