A pályázók fele nyert idáig támogatást
A 2004-2006. évi Első Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT I.) Gazdasági Versenyképesség Operatív Programjában (GVOP) a három év alatt több mint 21 ezer projektet nyújtottak be, a pályázatok közel 50 százalékát támogatta az Irányító Hatóság. A támogatások 64 százalékát kkv-k kapták.
Pénzek elosztása |
A GVOP keretében 24 nyílt eljárásos pályázati konstrukciót hirdettek meg.. Ezen kívül meghirdetettek 2 központi programot, amelyek végső kedvezményezettjei az államigazgatási szervezetek, haszonélvezői azonban a vállalkozások. A központi programokból az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. 1,5 milliárd forint támogatást kap az egyablakos ügyintézés létrehozására, a hatékony ügyfélkövetési rendszer kialakítására, valamint az emelt szintű pro-aktív beruházás-ösztönzési tevékenységre. Mintegy 2 milliárd forint támogatást kapnak a helyi vállalkozói központok, így a 20 helyi vállalkozói központ mindegyikében igénybe vehető az ingyenes. |
A három éves keret biztonságos felhasználása érdekében és az árfolyamváltozás miatt megnövelt támogatási keretnek köszönhetően a 2004. évi árfolyamokkal számolt keret több mint 100 százalékára történt a kötelezettségvállalás. A szerződéskötéssel lekötött összeg is megközelíti az eredeti keret 100 százalékát. A megkötött támogatási szerződések mintegy kétharmadánál már kifizették a támogatást 83 milliárd forint
értékben.
A GVOP-támogatások 42 ezer új munkahely létesítését és mintegy 90 ezer munkahely megtartását segítik elő.
A GVOP támogatásaira 93 százazalékban vállalkozások - elsősorban kis- és középvállalkozások - igényeltek forrást. A legnépszerűbb támogatási konstrukciók a kkv-k műszaki-technológiai fejlesztése és a kkv-k számára korszerű menedzsment rendszerek és technikák támogatása. Ezekre érkezett a pályázatok 70 százaléka.
A GVOP keretén belül rendelkezésre álló források 64 százalékát a kkv-k nyerték el. A számukra megítélt támogatás megközelíti a 100 milliárd forintot. A mintegy 9.000 támogatott projekt 7.500 kis- és középvállalkozást érint. A GVOP keretében eddig 117 nagyvállalat esetében született támogató döntés, a megítélt támogatás megközelíti a 14 milliárd forintot.