© Illia kiadó

Az idei év tavaszán alakult Illia kiadónak nem az első kiadványa Lois P. Frankel A rendes lányokból miért nem lesz főnök című kötete, azonban ez az első, amelyet hivatalos sajtóbemutató keretében prezentáltak a médiának. A szeptember 20-án megjelent mű amerikai stílusú tanácsadó könyv, amely pontokba szedve kínál megoldást olyan – önbizalomhiányból, konfliktuskerülésből és hasonlókból fakadó – problémákra, amelyek bár nem kifejezetten női gondok, de sok esetben a hölgyek neveltetéséből, szocializációjából fakadóan jelentenek hátrányt.

A „Most megtudhatják, mire képesek a nők” jelmondat zászlaja alá felsorakozó hölgyek a sajtótájékoztatón Szulák Andrea vezetésével siettek kijelenteni, hogy bár a könyv a„rendes lányoknak” lett címezve, távolról sem csak hölgyek forgathatják haszonnal, a tanácsok között mindenki találhat ugyanis olyat, amelyet jól alkalmazhat a mindennapok során.

„Frankel könyve hasznos útmutató lehet bizonytalan személyiségeknek, s segít, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben” – mondta Dr. Ránky Katalin, a L’Oréal Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. „Csak egy példa, amellyel a munkám során rendszeresen találkozom: sokan olyan kérdéseket tesznek fel a munkavégzés, problémamegoldás során, amelyre egyfajta választ szeretnének hallani. Azoknak, akik magukra ismernek, azt tanácsolom, nem kérdés formájában fogalmazzák meg a gondolataikat, véleményüket, mert, ha nem azt a választ kapják, amely megegyezik az övékkel, máris egy konfliktushelyzet közepén találják magukat.”

„Magyarországon szemléletmód váltásra van szükség” – tette hozzá Tóth Józsefné az ISZCSM Nők és férfiak társadalmi egyenlőségével foglalkozó főosztály vezetője. „A fővárosban valamivel jobb a helyzet, mi azonban azt szeretnénk, hogy a vidéken, hátrányos helyzetben élő nők is felismerjék azokat a lehetőségeket, amelyek előttük állnak. Ez a könyv ezt a szemléletváltást segítheti elő.”

A továbbiakban egy kis ízelítőt olvashatnak A rendes lányokból miért nem lesz főnök című könyvből.

Íme né­hány konk­rét ja­vas­lat, be­ve­ze­tés­ként a ké­sőb­bi­ek­hez. Egyen­ként ol­vasd el őket. Meg se pró­báld az össze­set egy­szer­re, mert az­zal csak fel­ide­ge­sí­ted ma­gad! Vá­lassz ki egyet-ket­tőt, ame­lyik ér­de­kel, és ké­sőbb térj vis­­sza a töb­bi­hez.

Az ősi mantra is ezt mond­ja: „Jo­gom van a sa­ját szük­ség­le­te­im ki­elé­gí­té­sé­re is.” Kép­zeld el ma­gad olyan­nak, ami­lyen len­ni sze­ret­nél!

Ha leg­be­lül lá­tod, olyan­ná is tudsz vál­ni. Kép­zeld el ma­gad ab­ban a sze­rep­ben, ami­re vágysz. Ha ez a fő­nö­ki pa­no­rá­más iro­dá­ban van, lásd ma­gad az író­asz­tal­lal és min­den tar­to­zék­kal együt­t. Pró­bál­gasd, ho­gyan kel­le­ne vi­sel­ked­ned an­nak ér­de­ké­ben, hogy el­érd ezt a po­zí­ci­ót, és mi­ként fogsz cse­le­ked­ni ak­kor, ami­kor tel­je­sül.

Az ál­mo­dat elő­ször ma­gad­ban va­ló­sítsd meg.
Te ala­kítsd ki má­sok­ban a ró­lad meg­fo­gal­ma­zott ké­pet!

Ké­szíts „jö­vő­be­lá­tó” le­írást ar­ról, hogy mi­ként sze­ret­néd, ha jel­le­mez­né­nek majd té­ged má­sok, azu­tán so­rold fel azo­kat a vi­sel­ke­dés­mó­do­kat, ame­lyek­re ezek­nek a tu­laj­don­sá­gok­nak az el­éré­sé­hez szük­sé­ged lesz. Így a te ke­zed­be ke­rül­het az irá­nyí­tás.

Tu­da­to­sí­tsd ma­gad­ban, amit el sze­ret­nél ér­ni, az má­sok­ra is vis­­sza­hat.
Ne fu­ta­modj meg az el­len­ke­zők elől!

Ha azt ve­szed ész­re, má­sok gá­tol­ják az erő­fe­szí­té­se­i­det, hogy ön­tu­da­to­sab­ban és a ké­pes­sé­ge­i­det job­ban ka­ma­toz­tat­va vi­sel­kedj, gon­dolj ar­ra, azért te­szik, hogy súly­ta­la­nabb hely­zet­ben tart­sa­nak. Ahe­lyett, hogy eb­be be­le­nyu­god­nál, vi­tat­kozz! „Úgy ér­zem, nem ér­tesz egyet az­zal, amit mon­dok. Hadd fejt­sem ki az ál­lás­pon­to­mat, és az­tán el­mond­hat­nád, mi az, ami­vel gon­dod van.”

Légy ha­tá­ro­zott, de meg­en­ge­dő.
Kérj vis­­sza­jel­zést!
Ha nyug­ta­la­nít, hogy vi­sel­ke­dé­sed meg­fe­le­lő-e, kérj vis­­sza­jel­zést egy meg­bíz­ha­tó ba­rá­tod­tól vagy kol­lé­gád­tól. Ne tégy fel konk­rét kér­dé­se­ket így: „Sze­rin­ted tú­loz­tam?”. Pró­báld úgy meg­fo­gal­maz­ni a kér­dé­se­det, hogy a vá­la­szok alap­ján rá­lá­tást nyer­hess ar­ra, mi a vé­le­mény ró­lad. Va­la­hogy így: „Sze­rin­ted a hoz­zá­szó­lá­som a meg­be­szé­lé­sen se­gí­tett vagy hát­rál­ta­tott a cé­lom el­éré­sé­ben?”.

Ne a tö­ké­le­tes­ség le­gyen a cé­lod!
Még én sem kö­ve­tek min­den vi­sel­ke­dés­for­mát, ami eb­ben a könyv­ben sze­re­pel. Van, ame­lyik egy­sze­rű­en el­len­ke­zik a sze­mé­lyi­sé­gem­mel, ezért eze­ket ki sem pró­bá­lom. Van­nak olya­nok, ami­ket, akár­hogy is igyek­szem, nem si­ke­rül jól vég­hez­vin­nem. A fon­tos az, hogy né­há­nyat iga­zán jól és tu­da­to­san al­kal­mazz. Hagy­d, hogy a töb­bi ma­gá­tól a he­lyé­re ke­rül­jön.

1. hi­ba
Úgy csi­nálsz, mint­ha nem já­ték len­ne
Pe­dig a mun­ka pon­to­san az: já­ték. Van­nak sza­bá­lyai, ke­re­tei, nyer­te­sei és vesz­te­sei. A nők haj­la­mo­sak kö­zös­sé­gi él­mény­ként (pik­nik, kon­cert, ado­mány­gyűj­tés) fel­fog­ni a mun­kát, ahol ös­­sze­jö­vünk egy nap­ra, hogy kel­le­me­sen el­ját­sza­doz­zunk. Eköz­ben meg­pró­bá­lunk olyan hely­ze­te­ket te­rem­te­ni, ahol min­den­ki nyer. Pe­dig tud­tun­kon kí­vül olya­no­kat te­rem­tünk, ahol nyer­te­sek és vesz­te­sek is van­nak, és mi le­szünk a vesz­te­sek.

Ha az Üz­let ne­vű já­ték­ban ve­szel részt, még nem je­len­ti, hogy má­so­kat pró­bálsz el­buk­tat­ni, de min­den­kép­pen ver­seny­hely­zet­ről van szó. Va­gyis tisz­tá­ban vagy a sza­bá­lyok­kal, és olyan stra­té­gi­át ala­kí­tasz ki, hogy a te elő­nyöd­re mű­köd­je­nek a sza­bá­lyok.

Pél­da
Bar­ba­ra olyas­va­la­ki­nek a pél­dá­ja, aki nem ér­tet­te a já­té­kot. Hos­­szú éve­kig a bank­szek­tor­ban dol­go­zott mar­ke­ting­igaz­ga­tó­ként. Kar­ri­er­je so­rán olyan si­ke­res volt, hogy kü­lön­bö­ző cé­gek ke­res­ték meg és kér­ték fel fel­ső­ve­ze­tői po­zí­ci­ó­ra. Ő ki­vá­lasz­tott egyet a szép­ség­ipar te­rü­le­tén, és al­el­nök­ként lé­pett be a cég­hez. Ami­kor ta­lál­koz­tunk, nem ér­tet­te, mi­ért nem fe­lel meg a tel­je­sít­mé­nye to­vább­ra is. Mert ami a bank­szek­tor­ban mű­kö­dött, azt az új po­zí­ci­ó­já­ban nem tud­ta al­kal­maz­ni. Ud­va­ri­as, hig­gadt ve­ze­té­si stí­lu­sa, és az, aho­gyan má­sok­kal bánt, itt gyön­gé­nek és bi­zony­ta­lan­nak tün­tet­te fel. Bar­ba­ra nem jött rá, hogy ez egy új­faj­ta já­ték, és a ré­gi sza­bá­lyok­kal ját­szott to­vább. Ezért kar­ri­er­je so­rán elő­ször szem­be­sült a bu­kás le­he­tő­sé­gé­vel.

Nem csu­pán ar­ról van szó te­hát, hogy az üz­let já­ték, ha­nem ar­ról is, hogy szer­ve­zet­ről szer­ve­zet­re, és egy szer­ve­ze­ten be­lül osz­tály­ról osz­tály­ra is vál­toz­hat­nak a já­ték­sza­bály­ok. Ami az egyik fő­nök­nél mű­kö­dik, a kö­vet­ke­ző­nél ta­lán nem fog. Min­dig tartsd szem­mel a part­ne­re­det! Ez alap­ve­tő­en fon­tos, ha nye­rő akarsz len­ni az üz­le­ti já­ték­ban.

4. hiba
Má­sok he­lyett dol­go­zol
Harry S. Tru­man hí­res mon­dá­sa: „Min­de­nért én vál­la­lom a fe­le­lős­sé­get.” olyan, mint­ha egy nő mond­ta vol­na. Az­zal a hoz­zá­ál­lá­sunk­kal, hogy sze­re­tünk fe­le­lős­sé­get vál­lal­ni nem­csak a ma­gunk, de a má­sok mun­ká­já­ért is, is­mét csak ma­gunk el­len dol­go­zunk. Igen, fe­le­lő­sek va­gyunk a mun­kál­ta­tónk­nak azért, hogy gon­dos­kod­junk jó mi­nő­sé­gű ter­mé­kek ké­szí­té­sé­ről vagy szol­gál­ta­tá­sok nyúj­tá­sáról, de ez nem egye­dül a mi fe­le­lős­sé­günk. A nők­nek meg­van az a rossz szo­ká­suk, hogy azt mond­ják: „Ha én nem csi­ná­lom meg, ak­kor sen­ki!” Ez­zel csak azt biz­to­sít­juk, hogy ne­künk kell min­dent meg­csi­nál­ni – és ez így fog men­ni hos­­szú-hos­­szú időn ke­resz­tül.

A túl­zott fe­le­lős­ség­vál­la­lás­hoz egy má­sik prob­lé­ma is fű­ző­dik. Amíg a nők má­sok he­lyett is dol­goz­nak, a fér­fi­ak a kar­ri­er­jü­ket épí­tik. És ők egy­ál­ta­lán nem bo­lon­dok! Az elő­lép­te­tés an­nak a ju­tal­ma, hogy el­ké­szült a mun­ka, nem pe­dig a mun­ka­vég­zés men­­nyi­sé­gé­ért jár. Volt egy­szer egy fő­nö­köm, aki azt mond­ta, hogy két­fé­le em­ber van a vi­lá­gon: a kar­ri­e­ris­ta és a tel­je­sí­tő. A tel­je­sí­tők az­zal van­nak el­fog­lal­va, hogy dol­goz­nak. A kar­ri­e­ris­ták az­zal töl­tik az ide­jü­ket, hogy a kar­ri­er­jü­ket me­ne­dzse­lik. Igaz­ság sze­rint egy ki­csit mind­ket­tő­nek len­ned kell, ha előbb­re akarsz jut­ni.

Tip­pek

• ‑Ne je­lent­kezz töb­bé ön­ként ap­ró-csep­rő, nem a mun­ka­kö­röd­höz tar­to­zó mun­kák­ra! Ha kell, in­kább ülj rá a ke­zed­re, sem­hogy fel­nyújtsd.
• ‑Vedd ész­re, ha olyas­mi­vel akar­nak meg­bíz­ni, ami nem a te fel­adat­kö­röd­höz tar­to­zik. Nyu­god­tan mondd ezt:„Tudja, na­gyon sze­ret­nék ön­nek se­gí­te­ni, de ki se lát­szom a mun­ká­ból.” És ez­zel zárd is le dol­got. Ne akard meg­ol­da­ni he­lyet­tük a prob­lé­mát. Az az ő gond­juk, hogy el­vé­gez­ze va­la­ki azt a mun­kát is, ami nem a ti­éd.
• ‑Be­széld meg ma­gad­ban a prob­lé­má­dat, hogy csök­kentsd a bűn­tu­da­to­dat, ami­ért ne­met mond­tál. Mondj va­la­mi ilyet: „Nem va­gyok bű­nös csak azért, mert úgy vi­sel­ke­dem, aho­gyan az NE­KEM jó.”

6. hiba
Min­dent kész­pénz­nek ve­szel – na­iv vagy
Ér­de­kes, hogy mi­lyen fo­lya­mat áll emö­gött. Gyak­ran nem vizs­gál­juk meg ala­po­san az igaz­ság­tar­tal­mát an­nak, amit mon­da­nak ne­künk – vagy azért, mert nem akar­juk za­var­ba hoz­ni az il­le­tőt, vagy azért, mert csak a jót akar­juk meg­lát­ni az em­be­rek­ben. Mi­köz­ben tel­je­sen a mun­ká­ra fi­gye­lünk, nem ves­­szük ész­re azo­kat a nyil­ván­va­ló vi­sel­ke­dés­for­má­kat, ame­lyek már az el­fo­gad­ha­tó­ság ha­tá­rát sú­rol­ják.

Pél­da
Egyik női ügy­fe­le­met is a na­i­vi­tá­sa ke­ver­te baj­ba. Fej­lesz­té­si igaz­ga­tó­ként dol­go­zott egy nagy ügy­nök­ség­nél. Az osz­tá­lya ha­té­ko­nyan mű­kö­dött, a mun­ka­tár­sak iga­zi csa­pat­mun­ká­ban és kö­zös­sé­gi szel­lem­ben dol­goz­tak. Ve­ze­té­se alatt min­den év­ben meg­ha­lad­ták a ki­tű­zött cé­lo­kat, egé­szen ad­dig, amíg fel nem vet­te csa­pa­tá­ba az igaz­ga­tó­ta­nács egyik tag­já­nak fi­át. Az ügy­nök­sé­gi kol­lé­gák ugyan fi­gyel­mez­tet­ték, hogy nem jó öt­let őt al­kal­maz­ni, ügy­fe­lem biz­tos volt ben­ne, hogy ha jó elő­re rög­zí­ti a já­ték­sza­bá­lyo­kat, és fo­lya­ma­to­san kom­mu­ni­kál a fi­a­tal­em­ber­rel, min­den rend­ben fog menni.

Né­hány hé­ten be­lül a csa­pat kez­dett szét­es­ni. A mun­ka­mo­rál fo­lya­ma­to­san rom­lott. A csa­pat­ta­gok nem ér­ték el az adott hó­nap­ra ki­tű­zött cél­ja­i­kat. Töb­ben szól­tak fő­nö­kük­nek, hogy az új kol­lé­ga rossz hí­rét kel­ti a há­ta mö­gött, és ha­zug­sá­go­kat ter­jeszt ró­la. A ve­ze­tő­ség több­ször is be­hív­ta ügy­fe­le­met az iro­dá­já­ba, hogy be­szél­je­nek a csa­pat­ban ta­pasz­talt fe­szült­ség­ről. Kar­ri­er­je so­rán elő­ször tűnt al­kal­mat­lan ve­ze­tő­nek.

Ami­kor nyíl­tan be­szélt a prob­lé­má­ról be­osz­tott­já­val, a fér­fi ta­gad­ta, hogy bár­mi kö­ze len­ne a te­kin­té­lye csor­bí­tá­sá­hoz. Ügy­fe­lem hin­ni akart ne­ki, és ezért el­is­mé­tel­te az el­vá­rá­sa­it, de a hely­zet ez­után csak még sú­lyo­sab­bá vált. Az igaz­ga­tó­ta­nács tag­jai is hal­lot­tak a prob­lé­mák­ról, és kér­de­zős­köd­ni kezd­tek az ügy­nök­ség ve­ze­tő­jé­nél. Vé­gül ügy­fe­lem ott­hagy­ta az ügy­nök­sé­get és má­sik ál­lást ke­re­sett, pe­dig nem volt ilyen szán­dé­ka, mi­e­lőtt fel­vet­te vol­na az igaz­ga­tó­ta­nács tag­já­nak fi­át.

Ha va­la­kit na­iv­nak lá­tunk, azt gyak­ran szó­ra­koz­ta­tó­nak ta­lál­juk. A pá­lyá­juk ele­jén ál­ló fi­a­ta­lok né­ha még pro­fi­tál­nak is eb­ből, mert az idő­seb­be­ket párt­fo­gás­ra és ta­nács­adás­ra kész­te­ti. Ám ami­kor egy ta­pasz­tal­tabb szak­em­ber­nél lát­juk ugyan­ezt, két­ség­be von­juk ké­pes­sé­ge­it.

Ha pe­dig egy nő ki­mu­tat­ja a na­i­vi­tá­sát, az­zal fo­ko­zot­tan ki­eme­li, hogy kép­te­len a hely­zet kel­lő fel­is­me­ré­sé­re vagy ar­ra, hogy ta­nul­jon a sa­ját ta­pasz­ta­la­ta­i­ból.

Tip­pek

• ‑Ha va­la­mit nem ér­tesz, ke­resd meg rá a ma­gya­rá­za­tot. Hogy­ha va­la­ki le­be­csü­li a ma­gya­rá­zat szük­sé­ges­sé­gét, kezdj el gya­na­kod­ni.
• ‑Anél­kül, hogy a leg­ros­­szab­bat fel­té­te­lez­néd, szokj rá, hogy meg­kér­de­zed ma­gad­tól, mik le­het­nek az il­le­tő in­dí­té­kai.
• ‑Fon­tos dön­té­sek­nél ne ha­gyat­kozz egyet­len sze­mély szak­ér­tel­mé­re. Több meg­bíz­ha­tó for­rás­ból kérj ta­ná­csot.

9. hiba
El­ke­rü­löd a mun­ka­he­lyi „po­li­ti­kát”
Is­mé­teld utá­nam: „A po­li­ti­ka nem szi­tok­szó.”
Ha meg­pró­bá­lod ki­ke­rül­ni a mun­ka­he­lyi po­li­ti­kát, az olyan, mint­ha pró­bál­nál nem tu­do­mást ven­ni az idő­já­rás­ról. Tet­szik, nem tet­szik, ez van: po­li­ti­zá­lás út­ján tör­té­nik min­den, a mun­ka­he­lyen, a kor­mány­ban, a szak­mai szer­ve­ze­tek­nél. Ha nem ve­szel részt a mun­ka­he­lyi po­li­ti­ká­ban, ak­kor nem le­szel ben­ne a já­ték­ban, és ha nem vagy ben­ne a já­ték­ban, ak­kor – em­lék­szel ugye? – nem nyer­hetsz.

A po­li­ti­ka egy­sze­rű­en a kap­cso­la­tok szö­ve­vé­nye, és meg kell ér­te­ned, hogy min­den kap­cso­lat­nak szer­ves ré­sze a „quid pro quo” az­az „va­la­mit va­la­mi­ért”. Ahogy a par­la­ment­ben, ugyan­úgy a mun­ka­he­lyi kar­ri­e­rek is a kap­cso­la­tok alap­ján épül­nek vagy tör­nek meg. És ami­kor szük­sé­ged van egy kap­cso­lat­ra, ak­kor már ké­ső azt épí­te­ni. A kap­cso­la­to­kat fo­lya­ma­to­san és – vá­lo­ga­tás nél­kül – min­den­fé­le em­ber­rel ápol­ni kell.

Ah­hoz, hogy si­ke­res le­gyen a mun­ka­he­lyi kap­cso­la­tod, akár a fő­nök­kel, akár egy mun­ka­társ­sal, egy­ér­tel­mű­en meg kell tud­nod fo­gal­maz­ni, hogy mit tudsz te fel­aján­la­ni, és mi az, ami­re szük­sé­ged van vagy amit meg akarsz kap­ni a má­sik­tól. Ezt a fo­lya­ma­tot so­sem ne­vez­zük meg és nem is tu­da­to­sít­juk, még­is rend­sze­re­sen ez tör­té­nik.

Gon­dolj akár a leg­jobb ba­rát­nőd­del va­ló kap­cso­la­tod­ra! Le­het, hogy ta­nács­ra van szük­sé­ged tő­le vagy tár­sa­ság­ra vagy egy aer­o­bik-­part­nerre és egy sor más do­log­ra. Ha ő tud­ja eze­ket nyúj­ta­ni ne­ked, ak­kor sok­kal va­ló­szí­nűbb, hogy te is szí­ve­sen töl­töd ve­le az idő­det és nyúj­tod ne­ki azt, ami­re szük­sé­ge van. Le­het, hogy er­ről so­ha nem be­szél­tek, de ez a cse­re hall­ga­tó­la­go­san hoz­zá­tar­to­zik a kap­cso­la­to­tok­hoz.

Ez a mun­ka­he­lyi po­li­ti­ka, sem­mi más. Min­dig, ami­kor azon igyek­szel, hogy va­la­ki­nek azt nyújts­d, ami­re szük­sé­ge van, egyút­tal szer­zel egy jel­ké­pes „zse­tont”, amit ké­sőbb be­vált­hatsz va­la­mi­re, ami­re ne­ked lesz szük­sé­ged.

12. hiba
Tartod a szá­dat
Mi­vel a nők fél­nek, hogy ag­res­­szív­nak vagy to­la­ko­dó­nak tart­ják őket, gyak­ran nem mond­ják ki azt, amit pe­dig ki kel­le­ne mon­da­ni­uk. Hány­szor tar­tot­tál már vis­­sza egy-­e­gy meg­jegy­zést, mi­köz­ben fér­fi kol­lé­gád be­gyűj­töt­te az el­is­me­rést az­zal, hogy ki­mond­ta, ami­re te is gon­dol­tál? Jus­son eszed­be, hogy a nagy­szá­jú­ság vád­ját azért ta­lál­ták ki, hogy el­hall­gat­tas­sa­nak. Ezek a trük­kök ar­ra va­lók, hogy ros­­szul érezd ma­gad, ami­ért van sa­ját vé­le­mé­nyed vagy el­té­rő ál­lás­pon­tot kép­vi­selsz. Ha hall­gatsz, at­tól csak fruszt­rál­tabb le­szel, és azt fog­ják hin­ni, hogy nem vagy ké­pes ki­áll­ni a vé­le­mé­nyed mel­lett.

Pél­da
Mar­i­lyn e-mail há­bo­rú­ba ke­ve­re­dett az egyik mun­ka­tár­sá­val, aki­ről az a hír jár­ta, hogy olyan, mint a tef­lon. Ugyan­is min­den le­per­gett ró­la, mert az­zal volt el­fog­lal­va, hogy má­so­kat pa­na­szolt be. Egy ide­ig Mar­i­lyn an­nak szen­tel­te min­den ide­jét, hogy őt bé­kít­ges­se, és ez­zel meg­ús­­sza a tá­ma­dá­so­kat, de vé­gül ő is sor­ra ke­rült. Ami­kor meg­kér­dez­tem, mi­ért nem mond­ta el „Mr. Tef­lon­nak”, hogy úgy ér­zi, a más­ra mu­to­ga­tás nem ve­zet se­ho­va, és in­kább a prob­lé­má­ra – már ha van – kel­le­ne kon­cent­rál­ni, Mar­i­lyn azt fe­lel­te, hogy nem akart ola­jat ön­te­ni a tűz­re. Azt ja­va­sol­tam ne­ki, hogy leg­kö­ze­lebb, ha a kol­lé­gá­ja megint szur­ká­lód­ni kezd, for­dít­sa prob­lé­ma­meg­ol­dás­ba a be­szél­ge­tést. Mond­hat­na va­la­mi sem­lege­set, pél­dá­ul olyas­mit, hogy: „Nézd, Joe! A vá­das­ko­dás nem ve­zet se­ho­vá. Be­szél­jük in­kább meg, ho­gyan tud­nánk ja­ví­ta­ni az osz­tá­lya­ink kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dést.” És ha Joe azt vá­la­szol­ná, hogy: „Én nem vá­das­ko­dom, csak ke­re­sem a prob­lé­ma okát”, ak­kor Mar­i­lyn rá­kont­ráz­hat az­zal, hogy: „Lá­tod, ak­kor ugyan­ar­ról be­szé­lünk! Ül­jünk le és néz­zük meg, ho­gyan old­hat­juk meg.”

Ér­de­kes ada­lék a tör­té­net­hez, hogy Mar­i­lyn 40 éves olasz as­­szony, ha­gyo­mány­tisz­te­lő brook­lyni hát­tér­rel és egy ná­la jó­val idő­sebb férj­jel. Mind­eze­ket meg­is­mer­ve nyil­ván­va­ló­vá vált, hogy szi­go­rú ne­vel­te­té­se és kör­nye­ze­te mi­att alá­ren­de­li ma­gát a „mac­só” fér­fi­ak­nak.

Ezt a já­té­kot úgy hív­ják: „Ró­má­ban tedd azt, amit a ró­ma­i­ak.” Más szó­val, le­het, hogy ott­hon az a he­lyén­va­ló, ha meg­hát­rál a fér­je vagy az ap­ja előt­t, mert ezek a sza­bá­lyok a csa­lád­já­ban, de a mun­ka­he­lyen más já­ték­sza­bály­ok van­nak.

18. hiba
Úgy gon­do­lod, bu­tá­nak tűn­sz, ha kér­de­zel
Az a baj, hogy még min­dig a ré­gi mon­dás­ra ha­gyat­ko­zunk, mi­sze­rint: „Jobb, ha hall­gatsz, és hü­lyé­nek néz­nek, mint­ha meg­szó­lalsz, és be is bi­zo­nyí­tod, hogy az vagy”. Nos, nem ér­tek ez­zel egyet. An­­nyi­szor ma­rad­nak csönd­ben a nők, hogy nem kell több ilyen al­kal­mat ke­res­ni. Ha jo­gos kér­dést te­szel fel, amely a prob­lé­ma jobb meg­ér­té­sét szol­gál­ja (el­len­tét­ben a kér­dés­ként meg­fo­gal­ma­zott ki­je­len­téssel, ami­ről majd a ké­sőb­bi­ek­ben esik szó), az in­kább az ön­bi­za­lom je­le, mint­sem a tu­dat­lan­sá­gé.

A nők né­ha azért nem kér­dez­nek, mert nem akar­ják a cso­port ide­jét vesz­te­get­ni. Ha fel­te­szed ma­gad­nak ezt az egy­sze­rű kér­dést: „A vá­lasz csak en­gem ér­de­kel­het?” – ak­kor egy­sze­rű­en el­dönt­he­ted, ér­de­mes-e kér­dez­ni. Ha a vá­lasz igen, és tu­dod, hogy le­he­tő­sé­ged lesz a tár­gya­lás után négy­szem­közt fel­ten­ni a kér­dést, ak­kor várj, amíg ezt kü­lön meg­te­he­ted. Ha a vá­lasz nem, vagy tu­dod, hogy nem lesz al­kal­mad ké­sőbb rá­kér­dez­ni (a tár­gya­lás részt­ve­vői nem lesz­nek új­ra együt­t, vagy az elő­adó nem fog rá­ér­ni), ak­kor tedd fel a kér­dé­se­det.

Vedd azon­ban fi­gye­lem­be a tár­gya­lás töb­bi részt­ve­vő­jé­nek az igé­nye­it is. Ha már több kér­dést is fel­tet­tél, és lá­tod, hogy a töb­bi­ek moz­go­lód­nak, vagy túl so­ká­ig tar­tott a meg­be­szé­lés, gon­dold meg, men­­nyi­re fon­tos, hogy ott hely­ben vá­laszt kapj.

Tip­pek
• ‑Ha nem ér­tesz va­la­mit, kér­dezd meg! Sok­kal jobb így, mint­ha rossz irány­ba in­dul­nál, és egy cso­mó ener­gi­át és időt hi­á­ba­va­ló­an vesz­te­get­nél el.
• ‑Fi­gyeld meg az em­be­re­ket a tár­gya­lá­so­kon, és ész­re fo­god ven­ni, ami­kor za­var­tan néz­nek vagy nem ér­tik az el­hang­zot­tak lé­nye­gét. Hasz­náld ki ezt az al­kal­mat, hogy se­gíts a csa­pat­nak, és mondd ezt: „Úgy lá­tom a te­kin­te­tek­ből, hogy ez nem egé­szen vi­lá­gos. Mon­da­na eset­leg né­hány pél­dát vagy meg tud­ná más­képp fo­gal­maz­ni?”
• ‑Bízz az ösz­tö­ne­id­ben! Ha va­la­mi nem ért­he­tő vi­lá­go­san, ak­kor va­ló­szí­nű­leg nem az.
• ‑Fo­gal­mazd meg egy­sze­rű sza­vak­kal a prob­lé­mát, hogy egy­ér­tel­mű le­gyen. Pél­dá­ul: „Jól ér­tem, hogy a pro­jekt el­ső üte­mé­nek ki­vi­te­le­zé­sé­re hat hó­na­pot ka­punk, a má­so­dik ütem­re há­rom hó­na­pot, és a har­ma­dik­ra ugyan­csak hat hó­na­pot?” Ha té­vedsz, meg fog­ják mon­da­ni, ha nem, meg­kap­tad a szük­sé­ges in­for­má­ci­ót.
• ‑Ha azt érez­te­tik ve­led, hogy bu­ta kér­dést tet­tél fel, gon­dolj ar­ra, hogy ez az ő prob­lé­má­juk, nem a ti­éd. Ha rend­sze­re­sen ezt te­szik, kér­dezd meg egye­ne­sen, mi­ért ér­zik szük­sé­gét a meg­szé­gye­ní­té­sed­nek egy kér­dés mi­att.

24. hiba
Flör­töl­getsz

Hány és hány ezer nő­vel for­dult már elő, hogy a mun­ka­he­lyén ta­lált rá ál­mai fér­fi­já­ra, egy­más­ba sze­ret­tek és ös­­sze­há­za­sod­tak. Me­sés len­ne, ha min­dig így tör­tén­ne, de saj­nos az ál­ta­lá­nos nem ez. Jus­son eszed­be Mon­i­ca Lewin­sky!

A sze­xu­á­lis zak­la­tást a tör­vény bün­te­ti, a mun­ka­he­lyi ro­mánc el­len azon­ban nin­csen tör­vény. A mun­ka­he­lyi flört ese­té­ben nincs köz­vet­len „ál­do­zat”, bár gyak­ran meg­tör­té­nik, hogy rá­fi­ze­tünk a ka­land­ra az ér­zel­me­ink­kel, a fel­ada­tok el­osz­tá­sá­nál, avagy az elő­lép­te­té­sek­nél, ha má­so­kat bánt vagy za­var a ro­mánc.

Pél­da
Egy­szer fel­ké­szí­tő­ként fog­lal­koz­tam egy nő­vel, aki­ről min­den­ki azt gya­ní­tot­ta, hogy vi­szo­nya van az osz­tály­ve­ze­tő­vel. Hogy csak­ugyan volt-e, so­ha nem de­rült ki, de nem is ez a lé­nyeg. Az alap­ján, ahogy a fér­fi­val vi­sel­ke­dett, a töb­bi­ek azt hit­ték, vi­szo­nya van ve­le. A flört ab­ból állt, hogy a nő egy ki­csit han­go­sab­ban ne­ve­tett a fér­fi bé­na vic­ce­in, kü­lön meg­bí­zá­so­kat tel­je­sí­tett ne­ki, a párt­ját fog­ta, ami­kor tár­gya­lá­so­kon a több­ség­től el­té­rő ál­lás­pon­tot kép­vi­selt, és leg­alább he­ten­te egy­szer együtt ebé­del­tek (mi­köz­ben a leg­töb­ben – fér­fi­ak és nők – ebéd­idő alatt vé­gig dol­goz­tak).

Mit szá­mít egy kis ár­tat­lan flört? – kér­dez­he­ted. Tud­juk, hogy a mun­ka­he­lyen so­kan ta­lál­nak párt. A baj ott van, hogy leg­gyak­rab­ban a flör­tö­lő nők, és nem a fér­fi­ak vál­nak az iro­dai vic­ce­lő­dé­sek tár­gyá­vá, és ők szen­ve­dik el a kö­vet­kez­mé­nye­ket. A fen­ti eset­ben a töb­bi­ek ki­hagy­ták a nőt a plety­kál­ko­dás­ból (ami pe­dig fon­tos in­for­má­ció­for­rás) és más bi­zal­mas meg­be­szé­lé­sek­ből, mert at­tól fél­tek, el­mond­ja az in­for­má­ci­ó­kat a fő­nök­nek. Így meg­rom­lott a nő kap­cso­la­ta a mun­ka­tár­sa­i­val, és nem tu­dott ugyan­olyan ha­té­kony­ság­gal dol­goz­ni.

Egy má­sik nő az egész te­am vis­­sza­jel­zé­se­i­ből tud­ta meg, hogy a mun­ka­tár­sai sze­rint túl so­kat flör­töl. Et­től pad­lót fo­gott, mert hal­vány sej­tel­me sem volt, mi­től lát­ják ilyen­nek. Az­tán egy nap lát­tam, aho­gyan a fő­nö­ké­vel ebé­del, és tö­ké­le­te­sen meg­ér­tet­tem a hely­ze­tet. Amíg a fér­fi ön­tu­da­to­san szö­ve­gelt, ő mo­soly­gott, és egy ki­csit meg­bil­len­tet­te a fe­jét. Lát­tam, hogy mi­ért gon­dol­hat­ják má­sok, hogy flör­töl, de va­ló­já­ban csak az állt a hát­tér­ben, hogy egy ha­gyo­má­nyos ír csa­lád­ból szár­ma­zott, ahol azt ta­nul­ta, a fér­fi­ak sza­vát fel­tét­le­nül el kell fo­gad­ni. Ő úgy mu­tat­ta ki a fér­fi­ak irán­ti tisz­te­le­tét, akár sze­mé­lyes hely­ze­tek­ben, akár tár­gya­lá­so­kon, hogy „le­bé­nult” mind tet­te­i­ben, min a be­széd­ben.

Tip­pek
• ‑Ne flör­tölj ész­re­ve­he­tő­en a mun­ka­tár­sa­id­dal! Az ös­­sze­ka­csin­tá­sok, sug­do­ló­zá­sok és a bu­ta vic­ce­ken va­ló ne­vet­gé­lés nem va­lók a mun­ka­hely­re.
• ‑Ha még­is egy kol­lé­gád­dal ran­de­vú­zol, vagy vi­szo­nyod van ve­le, légy diszk­rét. A sze­mé­lyes ügye­id­del a mun­ka­he­lyed­től tá­vol fog­lal­kozz.

25. hiba
El­tű­röd a zak­la­tást
Nem túl gyak­ran ta­lál­ko­zom zak­la­tók­kal. A mun­ka­he­lye­ken dol­go­zók több­sé­ge ki tud­ja fe­jez­ni ma­gát ta­pin­ta­to­san és dip­lo­ma­ti­ku­san, a prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra tö­rek­szik, és nem úja­kat idéz elő.

Pél­da
Jól­le­het a kö­zel­múlt­ban egy meg­be­szé­lé­sen nem így tett egy cég al­el­nö­ke, aki dü­hös volt, mert fi­gyel­met­len­ség­ből két­szer szám­láz­tam ki ne­ki egy bi­zo­nyos szol­gál­ta­tást. A be­vett mód­sze­rek kö­zül, amelyek­kel a ne­héz hely­ze­te­ket kezel­ni le­het, egyik sem mű­kö­dött. Meg­hall­gat­tam és em­pa­ti­ku­san meg­ér­tet­tem az ér­zé­se­it, az­tán ref­lek­tál­tam rájuk… de a düh­ki­tö­rés csak foly­ta­tó­dott to­vább. Vé­gül azt mond­tam: „Nem va­gyok hoz­zá­szok­va a sze­mé­lyes tá­ma­dá­sok­hoz.” Egy har­ma­dik sze­mély, aki szin­tén részt vett a ta­lál­ko­zón, meg­pró­bált köz­be­avat­koz­ni, és azt mond­ta ne­kem: „Úgy gon­do­lom, túl­sá­go­san vé­de­ke­zel, Lois.” Mi­re én nyu­god­tan azt fe­lel­tem: „A sze­mé­lyes tá­ma­dá­sok­kal szem­ben mu­száj vé­de­kez­nem.” A ta­lál­ko­zó után a köz­be­szó­ló fér­fi azt mond­ta, hogy sze­rin­te más­képp is ke­zel­het­tem vol­na a hely­ze­tet. Azt vá­la­szol­tam ne­ki, hogy „Az a fic­kó zak­la­tott, és azt akar­tam, hogy tud­ja, en­gem nem fé­lem­lít meg.”

Ami­kor zak­lat­nak min­ket, két­fé­le­kép­pen vi­sel­ke­dünk: vagy vis­­sza­vá­gunk, vagy tű­rünk. Egyik sem visz elő­re. A leg­jobb, ha egy­sze­rű­en tu­da­tod a má­sik­kal, mi­ként ér­zel, és így több esé­lyed lesz ar­ra, hogy ki­védd a bán­tal­ma­zó ma­ga­tar­tást – ami nem kö­vet­ke­zik be, ha tűrsz. Még ha ez az il­le­tő vi­sel­ke­dé­sén nem is vál­toz­tat, ész­re­ve­te­ted ve­le, hogy nem fo­god ezt to­le­rál­ni, és ez­zel fenn­tart­ha­tod az ön­be­csü­lé­sed.

Mel­les­leg a meg­jegy­zé­sem után va­ló­ban tör­tént elő­re­lé­pés, és vé­gül tud­tunk olyan meg­ol­dást ta­lál­ni, amely meg­fe­lelt az al­el­nök igé­nye­i­nek.

Tip­pek
• ‑Ha va­la­ki meg­pró­bál meg­fé­lem­lí­te­ni, ne for­dulj ma­gad­ba, és ne tet­tesd ma­gad ha­lott­nak! Né­me­lyek rend­sze­re­sen ez­zel a tak­ti­ká­val él­nek, ha bi­zo­nyí­ta­ni pró­bál­nak va­la­mit vagy ke­resz­tül akar­ják vin­ni az aka­ra­tu­kat. Kér­dezd meg ma­gad­tól, mit ér­zel ab­ban a pil­la­nat­ban, és fe­jezd ki egyes szám el­ső sze­mély­ben meg­fo­gal­maz­va. Ahe­lyett, hogy: „Ön nem fi­gyel rám!”, mondd in­kább azt: „Úgy ér­zem, nem hall­ga­tott meg.” Ez ke­vés­bé vá­das­ko­dó, és sen­ki sem vi­tat­hat­ja a szán­dé­ka­i­dat.
• ‑NE kérj bo­csá­na­tot! Ha a bo­csá­nat­ké­rés he­lyén­va­ló, ak­kor ké­sőbb még min­dig pó­tol­ha­tod. A bo­csá­nat­ké­rés a pil­la­nat he­vé­ben csak to­vább tü­ze­li a zak­la­tót, és meg­erő­sí­ti az el­kép­ze­lést, hogy te ál­do­zat vagy.

30. hiba
Ha­gyod ma­gad ki­hasz­nál­ni
Egy az 1890-es évek ele­jén ké­szí­tett ta­nul­mány­ban 135 nőt kér­dez­tek ki töb­bek kö­zött ar­ról, hogy mi­ként sze­rez­nek új is­me­re­te­ket a nők. A ku­ta­tók sze­rint az in­ter­jú­ala­nyok kö­zül so­kan ál­lí­tot­ták, hogy se­gít­ség­nyúj­tás­sal. Le­gyen az tény­le­ges se­gít­ség, oda­fi­gye­lés vagy ta­ní­tás, vol­ta­képp job­ban meg­is­mer­ték ön­ma­gu­kat, és meg­nőtt az ön­bi­zal­muk. Mi­ért? Mert a nők­nek már ko­rán meg­ta­nít­ják, hogy má­sok töb­bet tud­nak, mint ők, ezért is­me­re­te­ket és ön­bi­zal­mat kül­ső for­rás­ból kell sze­rez­ni­ük. A se­gít­ség­nyúj­tás meg­fe­le­lő mód ah­hoz, hogy a nők kül­ső meg­erő­sí­tést kap­ja­nak a sa­ját ér­té­ke­ik­ről. Ez ter­mé­sze­te­sen meg­ma­gya­ráz­za, mi­ért vá­laszt­ja an­­nyi nő ezt a mód­szert.

Pél­da
Kirs­ten nem­rég lett me­ne­dzser. Büsz­ke ar­ra, hogy a csa­pa­tá­ból sen­ki­től nem kér oly­at, amit ő ma­ga nem ten­ne meg. Nem­rég ki­he­lye­zett mun­kán dol­go­zott a te­am­je kis cso­por­tok­ban, ő pe­dig in­gá­zott kö­zöt­tük, hogy fel­ajánl­ja a se­gít­sé­gét, és az egyik cso­port meg­kér­te, hogy hoz­zon ne­kik ká­vét. Mi­vel úgy gon­dol­ta, ez nem nagy ügy, ki­vit­te ne­kik. Az­tán ar­ra kér­ték, hogy csi­nál­jon né­hány má­so­la­tot a mun­ka ered­mé­nyé­ről, és ő ezt is meg­tet­te. Utol­já­ra új szö­veg­ki­eme­lőt kértek…

El­ső pil­lan­tás­ra ta­lán úgy tű­nik, nincs eb­ben sem­mi rossz, de az ala­po­sabb vizs­gá­ló­dás után lát­ha­tó­vá vá­lik, mi­ért lé­pik túl Kirsten cso­port­já­nak bi­zo­nyos tag­jai olyan gyak­ran a ha­tár­idő­ket, és mi­ért eresz­tik el a fü­lük mel­lett, ha in­for­má­ci­ót kér. Mi­köz­ben ő se­gí­te­ni akar­ta a cso­port­ját, a mun­ka­tár­sai kezd­ték alá­ren­delt­nek te­kin­te­ni. Mi­köz­ben ő ká­vét ho­zott, szö­veg­ki­eme­lőt szer­zett és fény­má­solt, a te­am­ből szá­mos fér­fi lát­ta el azo­kat a tény­le­ges ve­ze­tői te­en­dő­ket, ame­lyek­re a cso­port­nak szük­sé­ge volt.

Sok nő ugyan­azok­ba a prob­lé­mák­ba üt­kö­zik, mint Kirsten, ami­kor me­ne­dzser­ré lép­te­tik elő, vagy meg­ké­rik, hogy ve­zes­sen egy cso­por­tos pro­jek­tet. Nem tud­nak vég­re­haj­tó­ból ve­ze­tő­vé ala­kul­ni.

Ha ha­gyod, hogy le­fog­lal­jon az ap­ró­lé­kos mun­ka­vég­zés, nincs időd a ter­ve­zés­re, út­mu­ta­tás­ra, szak­mai tá­mo­ga­tás­ra és fel­ügye­let­re, ami vi­szont egy ve­ze­tő fel­ada­ta.