Így fogadták Debrecenben is.
Magyar Péter csütörtökön Miskolcra látogat el, a gyűlés tervezett helyszínén azonban már több áthúzott nadrágszíjas plakátot is kihelyeztek – vette észre a Telex egyik olvasója.
Hasonló fogadtatásban volt része múlt héten is a Tisza Párt alelnökének, amikor Debrecenben, a Fidesz egyik fellegvárában tartott tüntetést anyák napján, amely az utóbbi évek legnagyobb vidéki demonstrációja volt. A plakáton szerepelt egy apró betűs rész is, miszerint a kiadója a debreceni Fidesz, a kiadásért felelős személy pedig Kósa Lajos, a párt városi elnöke.
A debreceni tüntetésről készített tudósításunk itt olvasható, videós anyagunk pedig itt nézhető meg.
Egy másik fajta plakátot is kihelyeztek Debrecenben, ezen a Fidesz narancssárgájával és betűtípusával azt írták: „Debrecenben tiszteljük az édesanyákat”. A két plakát üzenete egyértelmű, a Varga Judit által elmondottakra utalnak velük.