Az első Orbán-kormány oktatásügyi minisztere szerint nem zárható ki, hogy Varga Judit és Novák Katalin külső nyomásra cselekedtek.
Az erkölcs és a kultúra hiányát a jog nem tudja pótolni
– írta a Facebookon Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és az első Orbán-kormány oktatási minisztere, miután Orbán Viktor alkotmánymódosítást jelentett be a pedofilbotrány miatt. Pálinkás azt írja, hogy „Novák Katalin köztársasági elnöknek és Varga Judit igazságügyi miniszternek – sőt, az egész apparátusuknak – nem volt elegendő morális és kulturális tartása, képzettsége, helyzetmegítélése, hogy egy szörnyű pedofil bűncselekmény bűnsegédjének nem adhatnak kegyelmet”.
Pálinkás szerint még ennél is súlyosabb a felelősségük, „ha külső nyomásra cselekedtek, amit teljesen nem zárhatunk ki” szerinte.
„Mindezek fényében rémületes a miniszterelnök „most nem jogászkodni kell” és „a pedofiloknak nincs kegyelem” bejelentése
– írja Pálinkás. Szerinte komoly „intellektuális zavarodottságra” utal, hogy Orbán szerint az Alaptörvény módosítása nem jogi aktus. „Akkor mi?” – teszi fel a kérdést.
„Másrészt a pedofilok bűnsegédeinek van kegyelem? Eddig volt kegyelem? Ha súlyos morális és kulturális hiba történt, azt talán nem jogszabálymódosítással kellene kezelni”
– írja posztjában. „A köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter morális és kulturális hiányosságai azzal nem orvosolhatók, ha az Alkotmányban – ráadásul a normativitás követelményeinek nem megfelelő módon – megneveznek egy vagy néhány bűncselekményt, amelyek elkövetői nem részesülhetnek kegyelemben” – írja. Pálinkás állítja, hogy a kormánynak óriási felelőssége van abban, hogy „a közállapotaink ide jutottak”, viszont szerinte az „ellenzéki körökben nap mint nap megnyilvánuló erkölcsi, intellektuális és szakmai hiányosságokat sem lehet figyelmen kívül hagyni”. Posztja végén az MTA volt elnöke azt írja, hogy „az idei választásokon a jelenlegi politikai szereplők megküzdenek majd az európai parlamenti mandátumokért (járó pénzért), csakúgy, mint a polgármesteri és önkormányzati képviselői helyekért (járó juttatásokért). De jó lenne készülni mind morálisan, mind intellektuálisan a jövőre!”.
Ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, Novák Katalin tavaly április 27-én kegyelmet adott K. Endrének, aki a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyetteseként el akarta érni, hogy az intézmény pedofil igazgatójára terhelő vallomást adó gyerekek vonják vissza ezt a vallomásukat. K. Endre kegyelméből komoly botrány lett, Orbán Viktor miniszterelnök pedig tegnap kora este bejelentette: alkotmánymódosítást kezdeményez az ügy miatt. Eszerint a köztársasági elnök a jövőben nem adhat pedofil bűncselekményben érintettnek kegyelmet. Novák lapunknak azt mondta, hogy jó szívvel fogja aláírni a módosítást.
Fülke: Van-e kegyelem Novák Katalinnak? Az államfő bukása és a pedofilbotrány 45 percben
12 évvel Schmitt Pál lemondása után ismét egy, a sajtóban megjelent botrány vethet véget egy államfő karrierjének - kérdés, Novák Katalin selyemzsinórt kapott-e Orbán Viktortól, vagy a leuralt nyilvánosságban csak ennyi zajkeltés kellett, hogy megmeneküljön. Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit tudni kell az elmúlt hét kegyelmi botrányáról, annak eredetétől kezdve egészen a potenciális következményeiig.