„Nem az ügynök volt előbb, hanem a tartótiszt” – magyarázta Tabajdi Gábor történész a Válasz Online-nak adott interjújában. Mindezt azzal kapcsolatban jegyezte meg, hogy bár a magyar nyilvánosságban az ügynökbotrányok látványosabbak, önmagukban nem értelmezhetők, csakis egy rendszeren belül.

A nagykép megértéséhez viszont látni kell a pártközpontban elhatározott direktíváktól a konkrét titkosszolgálati lépésig a teljes folyamatot.

A tartótisztek pedig a hatalmi logika diktálta berögződések, illetve politikai megrendelések alapján dolgoztak.

Az 1956-os Intézet Alapítvány és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala kutatója könyvében több mítosszal is igyekszik leszámolni, ilyen például, hogy a kádári állambiztonság állományát a korábbi ávósok tették ki. Tabajdi a kutatásai alapján arra jutott, hogy a tartótiszteknek mintegy negyede rendelkezett ávós múlttal, és szerinte a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökségén dolgozókra kivetítve sem lehetett ez az arány magasabb ötven százaléknál.

A másik fontos megállapítása a történésznek, amit nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy határozott különbségek vannak a kémregények, sorozatok cselekménye és a valóságban zajlott besúgói és tartótiszti munka között. Például sokakból azért nem lett ügynök a Kádár-korszakban, mert egyszerűen nemet mondtak a beszervezésre.

Tabajdi szerint könyve segíti hosszú távon az ügynökügyek feloldását is, hiszen az ügynökök – egy statisztikai mintavétel szerint – 30-70 százaléka azonosítható a meglévő kartonok és mágnesszalagok alapján. Ha lesz erre kellő társadalmi akarat, akkor ezek megismerhetőek, mindenesetre a korábbi érv, hogy semmit nem tudunk a tartótisztekről, már nem lehet akadály.