Sopron és Szeged nem csak földrajzi fekvés alapján esik távol egymástól, a két város mérete, politikai preferenciája és közéleti hangulata is eltérő. Ennek megfelelően máshogy indultak ezen a két határmenti helyszínen az oktatásügyi megmozdulások és máshogyan szerveződnek helyben a tanárok, a céljaik viszont hasonlóak. Közös tapasztalatuk az is, hogy bármit csinálnak, az kevésbé látszik országosan, mint a fővárosi akciók. Pedig mindkét helyszínen kitartóan küzdenek hónapok óta.
Az idei tanév első féléve lassan véget ér, és nagy kérdés, hogy mi lesz a szeptember óta folyamatosan zajló oktatásügyi megmozdulások folytatása, mennyiben csillapítja a kedélyeket a rezsiválság miatt hosszabbra nyújtott téli szünet, vagy a kormány által többször is beígért, januártól esedékes tanári béremelés.
Az mindenesetre jól látszik, hogy a legutóbbi, november végi tanárkirúgások után új lendületet kaptak a tiltakozók az elmúlt hetekben. És a Civil Közoktatási Platform frissülő térképe megmutatta azt is, hogy egyáltalán nem csak a főváros ügye ez: a legutóbbi sztrájkhoz 640-en csatlakoztak, és 121 településen 450 tiltakozó akció volt országszerte. A szeptember óta pedig legalább 310 település ezer intézménye csatlakozott valamilyen formában az őszi tiltakozási hullámhoz. Ennek ellenére a hírekben leginkább mégis csak azok a tüntetések, sztrájkok, polgári engedetlenség akciók jelennek meg, amiknek a helyszíne Budapest.
Azért, hogy egy kicsit a fővároson kívüli megmozdulások hangulatáról is képet kapjunk, két teljesen különböző vidéki város, Sopron és Szeged tanáraival beszélgettünk. Az inkább konzervatívnak tartott, kormánypárti vezetésű, nyugati határszélen fekvő, jómódú és csendes kisvárosról a Soproni Széchenyi István Gimnázium kémia-fizika szakos tanárát, Kiss-Huszta Pálmát kérdeztük. A tradicionálisan inkább balra húzó, jelenleg is ellenzéki vezetésű, aktív helyi közélettel és nyilvánossággal rendelkező, egyetemi nagyvárosról pedig a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium magyar-, történelem- és médiatanára, Erdélyi Eszter mesélt.
Kiállni ott, ahol nincs hagyománya a tüntetésnek
„Nekünk nagyon ki kell lépnünk most a komfortzónánkból, én például huszonévesen voltam utoljára tüntetni, amikor a tandíj ellen demonstrálunk Budapesten, a Kossuth téren, 1995-ben” – mondja Kiss-Huszta Pálma. A soproni tanár szeptember óta aktív tagja a kisváros pedagógus-összefogásának, októberben már demonstrációt is szervezett, miközben az órái megtartásán túl országos versenyre is sikeresen készült a diákjaival.
„Amikor a pedagógusnapra meghirdetett szolidaritási eseményünket bejelentettük a rendőrségen, azt mondták nekünk, hogy ne számítsunk sok emberre, a soproni tapasztalataik szerint maximum két-háromszázan fognak megmozdulni egy civil kezdeményezésre.
Ehhez képest október 5-én óvatosan saccolva is hat-nyolcszáz ember csatlakozott hozzánk a Széchenyi téren.”
Ez a helyszín szimbolikus, mert Sopron két nagy gimnáziuma, az evangélikus Berzsenyi Líceum és az állami fenntartású Széchenyi között terül el. A tüntetésen a két riválisnak tartott gimi tanárai, diákjai és a szülők együtt vettek részt más iskolákból érkezőkkel. Budapestről nézve talán nem tűnik nagy tömegnek hatszáz ember, de egy hatvankétezres városban ez azt jelenti, hogy nagyjából minden századik soproni ott volt.
„A személyes kapcsolatoknak egy ilyen kisvárosban nagyon nagy ereje van, itt minket megismernek az utcán, de ebben az a jó, hogy ha az ember hitelesen képvisel valamit, könnyebben beállnak mellé” – magyarázza a széchenyis fizika-kémia tanár.
Van persze hátránya is ennek a közegnek: itt a negatív reakciók is sokkal közvetlenebbül találják meg az embert. Igaz, Kiss-Huszta Pálma azt mondja, ő személyesen inkább csak pozitív, támogató visszajelzésekkel találkozott. A legdurvább, ami vele történt, egy idegen odakiabált nekik, hogy inkább menjenek be az iskolába és tanítsanak, amikor élőlánccal álltak ki az oktatás ügyéért a Várkerületen.
Elszigeteltség elleni küzdelem
A hvg.hu-nak nyilatkozó kémiatanár szerint Sopronban azt is megtapasztalják, hogy kicsit el vannak vágva a vidéki kisvárosok Budapesttől, az országos kezdeményezésekkel egyelőre egyoldalúbb a kapcsolatuk: ők szólnak, ha tudnak valamilyen akcióval csatlakozni. Saját elszigeteltségükön ugyanakkor igyekeznek változtatni, decemberben már Győr, Pécs, Szekszárd, Pápa és Szolnok pedagógus-összefogásaival is felvették a kapcsolatot, hogy összehangolják a programjaikat és koordinálják a kommunikációjukat.
Az is feltűnő, hogy vidéki akciókkal jóval nehezebb elérni az országos nyilvánosságot. A Sopron és környéke Pedagógus – Összefogás nevű csoport már szeptemberben megalakult, azóta több közös akciójuk is volt, és a pedagógusnapi demonstrációk óta is aktív a város:
- Október 27-én 34 Sopron környéki iskola 581 tanára juttatott el egy közös nyilatkozatot a tankerület vezetőjének és Barcza Attilának, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének (ebben a tanárhiány problémáját tematizálták és a pedagógusok sztrájkjoga mellett is érveltek).
- November 18-án diákok szervezésével csatlakoztak az országos élőlánchoz.
- December 5-én négy helyi iskolából összesen 33 tanár vett részt polgári engedetlenségben.
- December 8-án öt helyi iskola 69 tanára csatlakozott az országos polgári engedetlenséghez.
Ezekről a megmozdulásokról azonban inkább csak helyben értesülhettek az emberek.
A vidéki ellenállás mintapéldája
Sopronhoz képest Szeged egészen más helyzetben van. Egyrészt azért, mert ebben az ellenzéki vezetésű, pezsgő szellemi életű egyetemvárosban más vidéki településekhez képest politikailag aktívabb a lakosság, így Erdélyi Eszter szerint itt könnyebben mozdulnak meg az emberek, hogy kiálljanak magukért vagy a számukra fontos ügyekért. A Szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanára azt mondja, nem véletlen, hogy itt nem is most ősszel kezdték a tüntetést, számos szegedi tanár vett részt már januárban, az első figyelmeztető sztrájkban is, és azóta folyamatosan aktívak.
Szeged a kezdetektől igyekszik jó példa lenni a vidéki tanárok számára
– magyarázza Erdélyi. Helyi szinten a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja (STEP) már évek óta dolgozik a köznevelésben dolgozók összehozásán, de az őszi tanári tiltakozási hullám idején más vidéki városokkal is felvették a kapcsolatot, hogy ne elszigetelve, hanem közösen tudják képviselni az oktatás ügyét. Pécsi kollégáikkal közösen a szegedi tanárok kezdeményezésére, „fény az oktatásban” mottóval tartottak egyszerre tüntetést Szekszárdon, Veszprémben, Kaposváron, Zalaegerszegen, Szolnokon, Győrben, Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Miskolcon és Egerben is november 17-én.
A másik szempont, ami alapján jelentősen eltérnek a szegedi viszonyok a soproniaktól, az a médiahelyzet. Szeged iránt az aktív közélete, az ellenzéki vezetése és a mérete miatt általában is jobban figyel a média, több országos lapnak is van itt helyi tudósítója (ezt manapság már nagyon kevés város mondhatja el magáról).
Ráadásul, mivel nemcsak a vidéki, de a budapesti tiltakozásokhoz képest is korán kezdődtek itt a tanárkiállások, Szeged ebben az ügyben az érdeklődés fókuszában áll.
„A kezdetektől úgy éreztük, hogy akkor válik láthatóvá a tiltakozásunk, ha nemcsak a kiüresített sztrájkban veszünk részt, hanem sajtónyilvános akciókat is szervezünk. Volt, amikor minden sztrájkoló szegedi intézmények előtt állva elszavalta a Walesi bárdokat ugyanabban az időpontban, máskor élőláncot tartottunk, vagy egymás iskolái elé vonultak különböző iskolák pedagógusai” – mondja Erdélyi.
Szerinte általában nem volt nehéz bekerülniük az országos híradásokba, már ami az online médiát illeti. Azt ugyanakkor tapasztalják, a jelentős nézettséggel bíró kereskedelmi tévéstábok inkább csak vágóképnek használják a szegedi erőfeszítések bemutatását, és sokszor a kisebb jelentőségű budapesti megmozdulások nagyobb publicitást kaptak.
Országos krízis és helyi problémák
A nyugati határon fekvő Sopronban és a déli határnál található Szegeden is ugyanazon problémák miatt szólal fel egyre több tanár, mint az ország bármely másik pontján. Egyrészt szolidárisak a polgári engedetlenség miatt kirúgott kollégáikkal, másrészt kiállnak a tanárok sztrájkjogáért, az iskolák és a pedagógusok autonómiájáért, az oktatásra szánt források növeléséért.
„Tizenhárom követelésünkből csak egy az, ami a bérekről szól” – magyarázza Kiss-Huszta Pálma. Ehhez ugyanakkor hozzáteszi, hogy mivel Sopronban Ausztria közelsége miatt az ország legtöbb régiójához képest drágább az élet, a tanári fizetések viszont országosan egyformán alacsonyak, így itt a bérek rendezése különösen égető kérdés.
A mi tantestületünkből tavaly ketten is azért távoztak, hogy Ausztriában dolgozzanak, és azt is tapasztaljuk, hogy a szakképzési centrumok is elszívják a tanárokat a tankerületi iskolákból azzal, hogy egy kicsit jobb fizetést tudnak kínálni.
Bár a szegedi tanárok is úgy érzik, hogy olyan helyen élnek és dolgoznak, ahol országos viszonylatban könnyebben mozdulnak meg az emberek, Erdélyi tanárnő szerint azért itt is akadnak leküzdendő akadályok:
„Itt is át kellett törni sok falat. Az elmúlt években Szegeden is jellemző volt a megosztottság, a széttagoltság és az atomizáció, de most úgy érzem, hogy sikerült felerősíteni az egymás iránti szolidaritást” – mondja. Ennek fontos példájaként említi, hogy a szakképzési centrum iskolái mellett a szegedi piaristák is sztrájkoltak decemberben. Kiemeli azt is, hogy nemcsak a pedagógusok, de a szülők és a diákok is egyre több helyen megmozdulnak.
Folyamatosan dőlnek le a minket egymástól elválasztó falak: tankerület, szakképzési centrum, egyházi vagy alapítványi iskola, mindegy, most az egymásra találásnak van itt az ideje.
Szegeden mérföldkőnek számított Erdélyi Eszter szerint az az október 20-ai esemény, amikor az egyetem központi épülete előtt, a Dugonics téren felolvasták a kölcseys tanárok kirúgása után megfogalmazott közös nyilatkozatukat. Ezt első körben több mint 600 szegedi és környékbeli pedagógus írta alá, de az azóta eltelt két hónapban már ezernél is többen csatlakoztak hozzá.
A fenyegetésektől már nem félnek?
Kiss-Huszta Pálma december ötödikén vett rész először a polgári engedetlenségben, az ő soproni gimnáziumában akkor a 46 fős tantestület több mint fele (27 tanár) nem vette fel a munkát. Mikor arról kérdezzük, hogy nem fél-e emiatt és azért, mert most a nevét is vállalva beszél nekünk a soproni pedagógus-összefogásról, azt válaszolja: „Személyes indíttatásom, hogy kiálljak a gyerekek mellett az elküldött 13 budapesti kollégámért is. Kettőjüket személyesen is ismerem. Kémiásként különösen elkeserített Palya Tamás kirúgása, akit szakmailag és emberileg is kiváló pedagógusként ismertem meg országos kémiaversenyeken. Emellett arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a tanárkirúgások miatt lelkiismereti okokból felmondott soproni kollégám, Hegyi Norbert személyében a pedagógustársadalom ismételten egy értékes tanárral lett szegényebb.
Bennem félelem már nincs, inkább csak elszántság van.
Kiss-Huszta tanárnő azt mondja, azért sem fél, mert úgy érzi, hogy a közvetlen főnökei megértik, sőt lehetőségeikhez mérten támogatják is.
Erdélyi Eszter úgy látja, most már országszerte megtapasztalható, hogy egymástól független kis szigeteken is fellobban az oktatásban kialakult, tarthatatlan állapot elleni tiltakozás. Szerinte ugyanakkor fontos cél, hogy ezek a szigetek összeérjenek, erősítsék egymást, és azt mondja, hogy ennek a törekvésnek az egyik motorjaként működik Szeged.
Vigyázó szemünket mi is a fővárosra vetjük, de nem Budapestről irányított dolgokról van itt már szó, hanem arról, hogy egy közös akarat mutatkozik meg országszerte
– mondja a szegedi Deák-gimi tanára, aki szerint a tanárkirúgásokkal, tankerületi fenyegetésekkel már nem lehet elhallgattatni az oktatásügyet szívükön viselő pedagógusokat. „Szerintem mindenki fél, aki kockáztat, én is félek, mert nem szeretném elveszíteni nyugdíj előtt pár évvel az állásomat. De mindenkinél eljön az a pont, amikor ez a félelem a mérleg egyik serpenyőjében már könnyűnek találtatik például ahhoz képest, hogy a szemünk előtt végzik ki – szimbolikus értelemben – a kollégáinkat.
Amikor december 5-én az iskolámban teljes munkabeszüntetést tartottunk, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki az elbocsátott budapesti tanártársainkkal, több kollégámnak is könnyes volt a szeme. Nem azért, mert magunkat sirattuk, hanem azért, mert a tiltakozás ilyen formájára kényszerülünk ebben a tarthatatlan helyzetben.
Egységes Szülői Front
Ehhez azt is hozzáteszi, hogy szerinte azóta csak romlott a helyzet. „A belügyminiszter 16-ai kioktató és fegyelmező intézkedéseket kilátásba helyező beszéde semmi jót nem ígér. Mi ennek ellenére küzdünk tovább az igazunkért, a közösen megalkotott 9 pontért, a demokratikus iskolarendszerért, amit nem a félelem, hanem a szakma iránt érzett elkötelezettség és a tanár-diák-szülő hármasságának kölcsönös tisztelete tart össze.”
