Itthon MTI 2022. december. 07. 15:40

Vádat emeltek a terhes nővel erőszakoskodó volt katona ellen

A volt tartalékos szakaszvezető, aki Miskolcon rátámadt egy, a második trimeszterben lévő várandós nőre, hét év fegyházbüntetést is kaphat.

Tagadja bűnösségét az a 35 éves férfi, akit az ügyészség azzal vádol, hogy várandós nővel erőszakoskodott júniusban Miskolcon.

A volt katonával szemben szexuális erőszak bűntette miatt emeltek vádat, az ügyészség pedig azt indítványozta, hogy ha beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyalásról, a bíróság ítélje hét év fegyházbüntetésre.

A vádirat szerint a férfi követte a kiszemelt áldozatát, majd egy lépcsőn mögé lépve lehúzta a földre, és fojtogatni kezdte. Azután behúzta áldozatát a lépcső melletti erdős részre, és meg akarta erőszakolni, de a várandóssága 25. hetében járó nőnek sikerült felhívnia a segélyhívószámot, ezért az elkövető elmenekült a helyszínről.

Az állapotos nő könnyebb sérüléseket szenvedett, horzsolásokat szerzett. A főügyészség szerint „a gátlástalan módon, útonálló jelleggel elkövetett bűncselekmény tervszerűségére utal, hogy a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a sértettet”, majd pedig menekülés közben ruhát cserélt, hogy nehezebben lehessen azonosítani.

A gyanúsított letartóztatását a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa rendelte el, mivel a férfi önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető volt. Korábban már megírtuk, hogy a férfi katonai jogviszonyát az elkövetéstől számított három napon belül megszüntették.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.