Itthon MTI / hvg.hu 2022. július. 25. 17:10

A honvédelmi miniszter: Még nem látni a háború végét

Gyorsítani kell a haderő fejlesztését – mondta Tatán Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A jelenlegi helyzetre tekintettel Magyarországnak fel kell gyorsítania a haderőfejlesztést – jelentette ki a honvédelmi miniszter Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a kormány által létrehozott honvédelmi alap lehetővé teszi, hogy a háborús infláció és a globális gazdasági nehézségek ellenére az eddiginél erőteljesebben folytatódjon az erre vonatkozó program.

A tárcavezető közölte, hogy 44 új Leopard 2A7 harckocsi kerül Tatára: az első jármű érkezése 2023 júniusában várható, a továbbiak szállítása 2023 és 2025 között valósulhat meg. A régóta várt 24 PzH 2000 önjáró löveg első darabjai már az idén megérkeznek. „Ezzel pedig végre helyreállítjuk a baloldali kormány alatt, 2004-ben felszámolt egyik legfontosabb szárazföldi fegyvernemi képességet” – fűzte hozzá.

A miniszter szerint a technikai fejlesztések önmagukban nem sokat érnek, kellenek hozzájuk a jól felkészült, kiképzett és megbecsült katonák. A kormány fontosnak tartja, hogy „a katonák szolgálatát, elkötelezettségét anyagi juttatással is honorálja”, ezért döntött kimagasló arányú illetményemelésről, amely az elmúlt évtizedek legkomolyabb bérfejlesztése – magyarázta.

Kitért arra is, hogy „a háború soha nem lehet célunk, a megelőzésre kell koncentrálnunk”. Egyelőre nem látható az orosz–ukrán háború vége, az általa okozott gazdasági válság pedig begyűrűzik a mindennapjainkba – mondta, hozzátéve: meg kell erősíteni az ország biztonságát, mert a békéhez erő kell.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.