Itthon hvg.hu 2021. augusztus. 18. 10:31

Börtönbe küldené a 11 hónapos unokáját megverő férfit az ügyészség

A férfi a lánya négyéves kislányát is megverte, a családját pedig azzal fenyegette, hogy rájuk gyújtja a házat.

Vádat emelt a Kalocsai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly decemberben egy Kalocsa környéki faluban ittasan bántalmazta a 11 hónapos és 4 éves unokáját.

A vádirat szerint a férfit a 11 hónapos unokájának a sírása idegesítette, ezért üvöltözött a gyerekekkel. Ezután a kisfiút kikapta a felesége kezéből, átvitte a gyerekszobába, ahol fejen ütötte, majd 60-70 centiméter magasságból a kiságyába hasra ejtette és a fejére húzta a paplant. A gyerek esés közben beütötte a fejét a kiságy elejébe.

Időközben hazaért a lánya a két nagyobb unokával, egy 7 éves fiúval és 4 éves lánnyal. A férfi a lányával is kiabált, a 4 éves unokáját pedig leszorította az ágyra, majd ököllel többször arcon ütötte. Végül elzavarta a családtagjait a házból, akik az éjszakát a szomszédban töltötték. Másnap a feleségét és a lányát is megfenyegette, azt mondta nekik, hogy ha hazamennek, rájuk gyújtja a házat, kivégzi őket, elvágja a torkukat.

A két gyerek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott lánya a gyerekeivel végleg elköltözött a szülői házból, jelenleg anyaotthonban élnek.

A közlemény szerint különös visszaeső férfi bűnügyi felügyelet és távoltartás alatt áll, a járási ügyészség két rendbeli könnyű testi sértés bűntettével és zaklatás vétségével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtönt, valamint közügyektől eltiltás kért rá azzal, hogy egy korábbi feltételes szabadságot is meg kell szüntetni és a vádlott a börtönbüntetésből se legyen feltételes szabadságra bocsátható. A férfi bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.