Itthon hvg.hu 2021. július. 21. 11:59

Ritka büntetés: az ügyészség kitiltatna egy férfit Egerből

Erőszakos és a köznyugalom megzavarására alkalmas bűncselekmények miatt kéri azt az ügyészség a bíróságtól, hogy tiltson ki a városból egy férfit.

Vádat emeltek egy 20 éves férfi ellen, aki az ügyészség szerint több erőszakos, a köznyugalmat megzavaró bűncselekményt követett el. Az igazán érdekes részlete a vádiratnak a javasolt büntetés:

az ügyészség azt kéri, hogy a bíróság ne csak börtönbüntetésre és kártérítés megfizetésére ítélje, hanem határozott időre tiltsa ki Egerből.

Mint írták, a vádlott összeveszett a Jászságban élő családjával, ez után utazott Egerbe, ahol az utcákon élt. Március 26-án egy tízemeletes ház tetejéről ledobott egy 40x40 centis járólapot – szerencsére senki nem sérült meg, de így is közel egymillió forintos kárt okozott, ahogy a járólap egy ott parkoló autó szélvédőjét betörte és a tetejét behorpasztotta.

Május 21-én aztán a város főterén minden indok nélkül többször megrúgott egy fiút, a fejét is eltalálta, véletlen volt csupán, hogy csak könnyű sérülés lett az eset vége. Akkor vették őrizetbe, amikor néhány nappal később a Dobó téren részegen két másik fiatalt is bántalmazott.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.