Mármint szegényebbek, mint a nyugatiak, a kormányfő szerint most mégis azt várja el az EU, hogy mi segítsük meg a bajba jutott déli államokat. Szólt a nyaralásokról is. Szerinte a magyar ember olyan, ha egy évben legalább egyszer nem látja a tengert, börtönben érzi magát. De a kormány ne nyaralgasson – üzente meg minisztereinek.
A környező országokban növekszik a fertőzöttség, Merkely Béla pedig arról beszélt a minap, meg kell akadályozni, hogy külföldről behozzák újra a vírust. Orbán Viktor azzal kezdte pénteki rádióinterjúját, hogy az csak rajtunk múlik, hogy beengedjük-e a vírust.
Nem a háborút nyertük meg, csak a csatát – kezdte a miniszterelnök.
„Észnél kell lenni” – figyelmeztetett. Úgy folytatta, hogy a magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát, de most a miniszterelnök szerint válasszuk inkább a Balatont. „Itt a nyár, fagylalt, lángos az emberek kezében, de őrizzük meg az óvatosságot. A kormány pedig ne nyaralgasson, figyeljen.”
Arra kell figyelnünk, hogy a migráció erősödése ne veszélyeztesse a magyarok egészségét – mondta.
Majd rögtön hozzátette, szerinte a koronavírus-fertőzés ott erősödik, ahol hagyományosan a migrációs útvonalak fekszenek. Újra elmondta azt, amit csütörtökön már bejelentett, miszerint hiába kéri az EU, Magyarország nem nyitja meg a határait.
Ha már a menekültek szóba kerültek, a tranzitzónák is. Korábban az Európai Bíróság kimondta, a magyar állam jogellenesen tart őrizetben menedékkérőket Röszkénél. Erre a magyar fél úgy reagált – miután Orbán most bevallotta, sokat gondolkodtak, hogy végrehajtsák-e, hogyan hajtsák végre az ítéletet –, bezárták a tranzitzónákat.
Úgy válaszoltunk Brüsszelnek, hogy még keményebbé tettük a beengedést – mondta a kormányfő.
A mostani nemzeti konzultáció Orbán szerint már összefüggésekre kérdez rá, a vírus és a menekültek közti összefüggésekre, de vannak benne gazdasági kérdések is. Rögvest hozzá is tette, hogy most szerinte gazdaságilag jobban mennek a dolgok itt, Közép-Európában, mint nyugaton, mi szerinte „felszálló ágban vagyunk”, Nyugat-Európa országai pedig „tényleg nagy bajban vannak.”
„Egy baj van, szegényebbek vagyunk” – összegezte Orbán, miután hosszan beszélt arról, hogy felfogása szerint a mostani EU-s gazdasági újraindítási alap arról szól, hogy Kelet-Európa megsegítse-e a bajba jutott délieket. Szerinte a miniszterelnök szerint áll is a bál most Brüsszelben, de Orbán nyugodt, pénteken a magyar Országgyűlés elfogadja a magyar költségvetést, tehát itt a helyzet stabil. A helyzet nehéz, de nemhogy a fényt látni az alagút végén, hanem erősebben kerülhetünk ki a járvány okozta válságból, mint amilyen állapotban előtte voltunk. Monológja egy pontján pedig úgy fogalmazott:
ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám.
„Elvesztettem a fonalat, nem értem, mit csinálnak” – ezt a magyar baloldalról és jelenlegi politizálásáról mondta a miniszterelnök. Azt pedig végképp nem érti – tette hozzá –, miért „lopkodja ki a baloldal az emberek postaládájából a konzultációs íveket.”
A műsorvezető szerint „nem csak lopkodják, hanem vannak olyan független képviselők, akik azt kérik, nekik küldjék vissza azokat.” De Orbánnak nem az a dolga, hogy megértse a baloldalt. Ráadásul nem könnyű megérteni a baloldalt. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a baloldal hagyományosan támogatja a nyugdíjasokat, mégis a Fidesz-kormány vezeti vissza a 13. nyugdíjat.
„Nekünk magyar gyerekek kellenek, nem migránsok” – mondta el a műsor vége felé Orbán arra a kérdésre, hogyan tud majd együttműködni az EU soros elnökségét átvevő Németországgal. Szerinte jól, kivéve a migrációt, erre mondta a fent idézett mondatát. Majd úgy folytatta „lehet, hogy munkaerőt vársz, de embereket kapsz, a kultúrájukkal együtt.” Ő pedig nem hisz abban, hogy társadalmak párhuzamosan tudnak élni egymás mellett.