Itthon MTI / hvg.hu 2018. december. 18. 13:37

A II. kerületben kezdik majd el tesztelni az iskolabuszokat

De vele párhuzamosan elvileg Kecskeméten és Debrecenben is.

November végén jelentette be a kormány, hogy amerikai mintára iskolabuszprogramot indítanak, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig most azt is közölte, hogy

a mintaprojekt a II. kerületben kezdődik el 2019-ben.

Hogy miért a főváros egyik kerületében, és nem például az alföldi tanyavilágban kezdik tesztelni a rendszert, Gulyás azzal indokolta, hogy a kormányzat célja a fővárosban és az agglomerációban élő emberek mindennapi közlekedési problémáinak enyhítése és az iskolabuszprogram várható forgalomcsökkentő hatására a közlekedés okozta környezeti terhelések mérséklése.

Láng Zsolt, a kerület fideszes polgármestere azt mondta, az észak-budai kerület szerinte "ideális" a koncepció kidolgozására, mert több mint 10 ezer gyerek tanul ott 15 állami és több magánintézményben, a gyerekek közül pedig sokan az agglomerációs településekről érkeznek az iskolákba nap mint nap.

Hozzátette: a koncepció kidolgozásánál törekedni fognak a biztonságos és családbarát üzemeltetésre, a megbízható működésre, a környezetbarát megoldások alkalmazására és a közösségi szempontok figyelembevételére.

A rendszer tesztelése – párhuzamosan a budapestivel – Kecskeméten és Debrecenben is megkezdődik.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.