Egyre több dolog nem stimmel a kormány címlistájával, ugyanis nem létező nevekre is küldenek nemzeti konzultációs levelet – tudta meg a Magyar Nemzet. Legutóbb egy zuglói lakos panaszolta el a lapnak, hogy Kun Bélának címezve is érkezett elsőbbségi levél a Soros-tervről. Erre a címre már nem először érkezik Kun Bélának levele.
Azt is a Magyar Nemzet írta meg, hogy egy 1977-ben, nyolcéves korában elhunyt fiú véleményére is kíváncsi a kormány. Neki egy óbudai címre küldtek levelet (ez az első eset, korábbi választások, konzultációk alkalmából nem kaptak). A Hír TV pedig arról számolt be, hogy kitalált e-mail-címekről és egy személy által akár többször is ki lehet tölteni a sorosozó nemzeti konzultációt.
A Nemzet igyekezett reakciót kérni az illetékesektől, de ahogy írják a kormánynak nehezére esik elismerni a hibáit.
Teljesen nyilvánvaló, hogy még a hetvenes években elkövetett adminisztratív hibát mosott partra a víz –
így reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő a kérdésükre. A kormányszóvivő szerint miután még a kommunista időkben elkövetett hibáról van szó, „nem hiszem, hogy ezt a mi orrunk alá kellene dörgölni”. Ugyanakkor „érdekes dolognak” minősítette, hogy az érintettek miért nem nyilatkoztak korábban arról, hogy minden negyedik évben megkapják azokat az értesítéseket, amelyek választásra hívták a már elhunytat, vagyis ez „miért éppen most, ebben a kampányszerű időszakban vetődik fel”. (A Nemzet hozzáteszi: ők jelezték Kovácsnak, hogy most fordult elő ilyen először.)
Azt már mi fűzhetjük hozzá: mióta megnyugtató válasz az, hogy az emberek véleményét hetvenes években elkövetett adminisztratív hibák torzítják? Mármint a konzultáció minden egyes torz elemén túl.