Itthon hvg.hu 2017. április. 11. 17:30

Százak tüntetnek a Sándor-palotától bevitt Gulyás Márton mellett – élő

Megérkeztek a tüntetők a Gyorskocsi utcai fogdához, ahol fogva tartják Gulyás Mártonékat.

Gulyás Mártont és egy másik férfit – akit grúz barátnője szerint hétfő éjjel a lakásából vittek el a rendőrök – vittek be, és csoportos garázdasággal vádolják őket. Gulyást korábban a Budapesti Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületében tartották, oda hívta a mellette kiállókat a Slejm – a torkon ragadt politika aktivistacsoport a Facebookon.

Mónus Márton

A demonstráció kezdetén azonban kiderült, hogy Gulyást már átvitték a Gyorskocsi utcába, ahová épp átvonul a néhány száz fős tüntető csoport.

Helyszíni tudósítónk szerint a demonstrálókkal tart Mécs Imre, Demszky Gábor és Vágó Gábor is. A résztvevők azt skandálják, "engedd ki!", "rendőrállam!".

Mónus Márton
Mónus Márton

Miután a csoport átkelt a Lánchídon, rövid időre megálltak a körforgalom egyik oldalán, ahol azt skandálták

Marcit ki, Orbánt be!

Aztán újra elindultak, immár a Fő utcán, amelyiknek egyik, a Batthyány tér felé tartó sávját lezárta számukra az autóforgalom elől a rendőrség.

Az egyik megafonos tüntető azt mondta, szeretnék kicserélni Gulyás Mártont Gulyás Gergelyre a Gyorskocsi utcai fogdában. A csoport a Fő utcai Fidesz-iroda előtt harsány "mocskos Fidesz!"-ezésbe kezdett.

A tüntetők hét óra előtt pár perccel értek a fogda épületéhez, ahol "szia, Marci!" skandálással üdvözölték a bennlévőket. Később elhangzott a követelésük is:

Felszólítjuk a rendőrséget, hogy engedjék ki Marcit a Gyorskocsi utca irányába. Ha nem engedik szabadon, 19:10-kor bemegyünk érte.

Hétfő este azért gyűltek össze néhány ezren a köztársasági elnök rezidenciája, a Sándor-palota előtt, mert Áder János aláírta a CEU magyarországi működését ellehetetlenítő felsőoktatásitörvény-módosítást. Pedig visszaküldhette volna a parlamentnek újratárgyalásra, vagy kérhetett volna normakontrollt az Alkotmánybíróságtól is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.