Itthon hvg.hu 2014. június. 12. 14:19

„Jobbikkal szoros viszonyt ápoló” polgármester emlékezik a holokausztra

Faragó László aláírt tavasszal Vona Gábornak, most a holokausztra emlékezik. Ott lesz a kormánymegbízott is, akiről a trafikmutyi kapcsán írtunk.

Radnóti Zoltán rabbi és Várlaki György holokauszt-túlélő mellett az a Faragó László is jelen lesz, és beszédet mond vasárnap Gyöngyösön a holokauszt emléknap alkalmából, aki tavasszal azzal lett ismert, hogy Fideszes polgármesterként aláírta Vona Gábor egyéni képviselői jelölőívét – derül ki az esemény meghívójából. Mint ismert, februárban a gyöngyösi polgármester egy tévékamera előtt írta alá Vona Gábor jelölőívét, ami miatt Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető bejelentette, ősszel már nem támogatják az indulását.

Faragó akkor ezt azzal magyarázta, régi családi jó viszony fűzi őt a Jobbik elnökéhez. Az eseményen egyébként szintén beszédet mond Horváth László kormánymegbízott, akiről korábban annak kapcsán írtunk, hogy kapcsolatba hozható azzal a trafikhálózattal, amiben a helyi kézilabdacsapat tagjai közül is vannak érintettek.

A megemlékezések egyik kezdeményezője Fodor Gábor volt, aki azóta is minden évben részt vesz az eseményen. A politikus most azt mondta a hvg.hu-nak, „komoly hiba volt a szervezőktől egy a Jobbikkal köztudottan szoros viszonyt ápoló polgármester meghívása”, emiatt „megfontolja, hogy a saját részvételét lemondja-e”.

Érdekes összeállítás
hvg.hu

Faragó Lászlót egyébként tavaly májusban is bírálat érte, amikor Gyöngyös nevében az azeri Shusha városával írt alá partnervárosi kapcsolatfelvételről szóló nyilatkozatot – a dokumentum aláírásánál jelen volt Vona Gábor is. Balázs József a térség akkori Fideszes országgyűlési képviselője nyílt levélben bírálta a polgármestert, mondván, „nem voltál eléggé körültekintő, alapos, megfontolt akkor, amikor egy olyan várost javasoltál testvérvárosnak Gyöngyös számára, (...) amelynek bizonytalan a geopolitikai helyzete, miközben az érintett állam a belső feszültségektől sem mentes. Bizonyára te sem gondoltad végig, hogy ezzel a lépéseddel hazánk negatív nemzetközi megítélésében is szerepet vállalsz, hiszen ellenkező esetben valószínűleg megfontoltabban cselekedsz”.

Balázs József volt egyébként az egyik kezdeményezője a gyöngyösi Együttélés Háza létrehozásának, ami a város egykori zsinagógájának épületében mutatná be a helyi zsidóság történetét. Mint ismert, a tavasszal felmerült, hogy a Mazsihisz azt szeretné, ha az Együttélés Háza Budapesten valósulna meg, ami ellen a helyiek tiltakoztak, mire Heisler András a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke úgy válaszolt, a „Mazsihisz nem akarja elvinni a gyöngyösi Együttélés Háza-projektet sehova, mert (…)példaértékűnek tartja a kezdeményezés innovativitását”. A beruházás megvalósítása ennek ellenére elakadt az utóbbi hónapokban.

Hirdetés