2011. március. 22. 16:54 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 22. 16:58 Itthon

Kéthly Annát szívesen látná a KDNP Károlyi Mihály helyén

A KDNP budapesti választmánya februárban határozott úgy, hogy kezdeményezik a Károlyi szobor eltávolítását a Kossuth térről. A párt szerint Károlyi Mihály nem méltó arra, hogy azon a téren álljon, ahol Kossuth Lajos és II. Rákóczi Ferenc szobra van.

Károlyi Mihály helyett Kéthly Anna szobrát látná szívesen a Kossuth téren a budapesti KDNP - mondta el a Független Hírügynökségnek Szalma Botond, a párt budapesti elnöke. Hozzátette, a Károlyi-szobor eltávolítását már remélhetőleg a szerdai ülésnapján napirendre veszi a Fővárosi Közgyűlés.

A KDNP budapesti választmánya februárban határozott úgy, hogy kezdeményezik a Károlyi szobor eltávolítását a Kossuth térről. A párt szerint Károlyi Mihály nem méltó arra, hogy azon a téren álljon, ahol Kossuth Lajos és II. Rákóczi Ferenc szobra van.

A budapesti KDNP javaslata szerint a Károlyi-szobor helye a Memento Parkban, a többi között Marx, Engels, Lenin, illetve Kun Béla és Ságvári Endre szobra mellett lenne. Szalma Botond közölte, remélik, már a szerdai közgyűlés napirendjére veszi a javaslatot, de azt is elfogadhatónak tartják, ha csak a következő foglalkozik vele. Nyárig azonban jó lenne lezárni ezt az ügyet - tette hozzá.

A kérdésre, hogy kinek a szobrát látnák szívesen az eltávolítandó Károlyi helyett, azt mondta, például Kéthly Annáét, aki szociáldemokrata politikusként méltó lenne erre az elismerésre. A felvetésre, hogy a Károlyi-szobrot a Jobbik is el akarja távolítani, Szalma Botond azt mondta, ha támogatják a tervüket, azt örömmel veszik.

Hirdetés