2009. június. 12. 12:42 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 12. 13:29 Itthon

Egymásért-ügy: Földesi-Szabó ártatlannak vallotta magát

Tagadta bűnösségét, de vallomást nem kívánt tenni Földesi-Szabó László, az Egymásért-ügy összesen több mint kétmilliárdos csempészéssel, illetve sikkasztással vádolt elsőrendű vádlottja a Fővárosi Bíróságon pénteken.

Földesi-Szabó volt rendőrezredes azt hangsúlyozta, hogy az Egymásért Alapítvány kuratóriumának elnökeként nem követett el bűncselekményt. Korábban 20 évig rendőrként dolgozott, az alapítvány működéséről több szakértőt, sőt a Fővárosi Főügyészség magánjogi osztályának munkatársát is megkérdezte, de senki nem jelzett semmiféle szabálytalanságot.

A bíróság ezt követően felolvasta Földesi-Szabó nyomozati vallomását, melyből többek között kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumának tagja volt a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik jogásza, a felügyelőbizottság elnöke pedig egy nyugdíjas APEH-dolgozó lett. Az iratismertetésen elhangzott az is, hogy Földesi-Szabónak a vádbeli cselekmények időszakában egyetlen jövedelme volt, a szolgálati nyugdíja, ami mindösszesen havi 70 ezer forintra rúgott.

Az ügyészség nyolc embert - köztük Földesi-Szabót - vádol 2005-2006-ban elkövetett, több mint egymilliárdos csempészéssel, továbbá Földesi-Szabót még mintegy egymilliárdos sikkasztással.

A csempészésre vonatkozó vádpont szerint a Mehmed Karcsika hazahozatala kapcsán ismertté vált kiemelten közhasznú alapítvány a közterhek megfizetése nélkül tonnaszám hozott be élelmiszereket Kelet-Ázsiából arra hivatkozva, hogy adományok, ám értékesítésre továbbadta őket a Herba Zrt.-nek.

A sikkasztás vádpontja szerint Földesi-Szabó az alapítványnak adományozott több mint 900 millió forint készpénzzel sajátjaként rendelkezett, és az ügy kipattanásakor az alapítvány pénztárában csupán 17 millió forint volt, a többi pénz sorsa ismertetlen. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.

Az ügy érdekessége, hogy az alapítvány kuratóriumában magas beosztású egykori, illetve még aktív nemzetbiztonsági tisztek is szerepet vállaltak, ám őket csak tanúként hallgatták ki a hatóságok.

Az ügy feltárására parlamenti vizsgálóbizottság is létrejött. Az Egymásért Alapítvány büntetőperének pénteki tárgyalása a vádlottak meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.