2009. február. 13. 09:19 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 13. 10:16 Itthon

Zsarolókat fogtak meg a szegedi kommandósok

Kommandósok fogták el azt a két szegedi férfit, akik rendszeresen zsarolták két ismerősüket - jelentette a rendőrség.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 33 éves és a 22 éves férfi napi rendszerességgel felkereste két ismerősét, akiktől fejenként 10-10 ezer forintot követeltek. A gyanúsítottak azzal fenyegették ismerőseiket, hogy ha nem fizetnek, "szétverik" őket, s hogy a szavaiknak nyomatékot adjanak, kisebb tettlegességre is sor került.

A két férfit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kommandósai fogták el csütörtökön. Kihallgatásuk során a gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség mindkét férfit őrizetbe vette és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.