2008. december. 03. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. december. 03. 18:54 Prizma

Zsaroló áldozat

Fordított szereposztásban állt a közelmúltban bíróság elé Németországban egy NDK-időkbéli besúgó és áldozata.

Fordított szereposztásban állt a közelmúltban bíróság elé Németországban egy NDK-időkbéli besúgó és áldozata. Akit a hírhedt állambiztonsági szolgálat, a Stasi ügynöke följelentett, most az volt a vádlott, az egykori spicli pedig az áldozat. A történet a nyolcvanas évek elejének Drezdájába nyúlik vissza, ahol is Michael Schlosser autószerelőként dolgozott a helyi tévéstúdiónál. Időnként vállalta kollégái privát kocsijainak javítását is, így azok bejáratosak lettek hozzá - és egyikük észrevette, hogy Schlosser valamiféle repülő alkalmatosság építésével foglalatoskodik. Bizonyára szökni akar, gondolta - egyébként helyesen -, és másodállásban Stasi-besúgó lévén, iziben jelentett is tartótisztjének. Az éber államrendőrség lecsapott Schlosserre. Börtön várt rá, majd az NSZK fogolyvásárlási akciója keretében Nyugatra távozhatott. Az újraegyesítés után előbb saját aktáit tanulmányozva megismerte a besúgó nevét, majd egy éve egy tévéműsor stáblistáján is fölfedezte egykori kollégáját. Az elszenvedett börtönidőkért, a meghurcoltatásért 80 ezer eurót kért tőle - névvel, címmel ellátott levélben. Az NDK-rendőrség egykori önkéntes munkatársa az új, össznémet rendőrségnél keresett és kapott védelmet: Schlossert zsarolásért bíróság elé állították. 2100 euró pénzbírságra ítélték, de a hírek szerint ő ezt nem tartja túl nagy árnak azért, hogy nyilvánosságra került a besúgó neve és története.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.