2008. november. 27. 15:35 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 27. 15:20 Itthon

Gyerekektől zsarolt pénzt Szekszárdon két fiatal

Két fiatalkorút vett őrizetbe a szekszárdi rendőrkapitányság, a gyanúsítottak több alkalommal gyerekektől vettek el erőszakkal vagy zsarolással pénzt - közölte csütörtökön a szekszárdi rendőrkapitányság.

Eddig három esetet tárt fel a rendőrség, de elképzelhető, hogy több hasonló bűncselekmény is történt. November 20-án Szekszárdon, a Wosinsky lakótelepen található futballpályán egy 16 éves szekszárdi fiatal 17 éves tolnai társával két szekszárdi gyermeket pillangókéssel fenyegetett meg. Egyiküktől ötezer forintot követeltek, ő a fenyegetés hatására ötszáz forintot adott át. A másik fiút lefogták, kést szorítottak a nyakához, ruháját átkutatták, azonban nem találtak nála semmit.

Két nappal korábban egy szekszárdi általános iskola előtt egy várdombi fiataltól követeltek pénzt, aki a fenyegetések hatására akkor és később is adott át nekik különböző összegeket. A rendőrök az esetekről szóbeszédből értesültek, miután a gyerekek nem mertek feljelentést tenni. A szekszárdi rendőrkapitányság a két fiatal ellen rablás és zsarolás gyanújával indított eljárást, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.