Monoki közpénzek ügyében nyomoz a rendőrség
Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség egy feljelentés alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei monoki önkormányzat által korábban felhasznált közpénzek felhasználását vizsgálva - írta szombaton egy helyi internetes portál. A feljelentést a jelenlegi polgármester tette a korábbi vezetés ellen.
A boon helyi internetes portál szerint a feljelentés még tavaly nyáron történt, de csak most szivárgott ki. A feljelentés szerint a monoki önkormányzat által pályázaton nyert milliókat nem arra a célra fordították, amire a pénzt megkapták.
Az internetes oldalon arról számoltak be, hogy hivatalos forrásból szerzett információ szerint gyanúsítottja még nincs az ügynek, de több személy képbe került, akik esetében nem kizárható, hogy elkövetőként később szóba jöhetnek. Közöttük választott önkormányzati tisztségviselő és köztisztviselő van. Úgy tudni azonban, hogy a nyomozás adatai alapján jogosulatlan gazdasági előny megszerzése törvényi tényállás irányába mozdulhat el az ügy.
Mivel a feljelentés majd egy esztendeje történt, az bizonyosan kijelenthető, hogy ennek a feljelentésnek nincs köze a Monok által a közelmúltban szociális segélyezéssel kapcsolatban hozott rendeletváltoztatásához. Emiatti válaszcsapásról ebben az esetben az időtényező miatt semmi esetre sem lehet szó - olvasható az internetes oldalon.
Hivatalosan meg nem erősített információ szerint másról, két korábban együttműködő és egymást támogató közszereplő összeveszése és egymás ellen fordulása állhat a feljelentés mögött. Vannak olyan vélekedések is, hogy a pályázati közpénzek felhasználásából magáncélra is juthatott. Ezt azonban egyértelmű bizonyítékokkal még nem támasztották alá - írta a boon.
Szepessy Zsolt, Monok független polgármestere az MTI-nek elmondta: ezeket a feljelentéseket ő kezdeményezte a korábbi önkormányzati vezetés ellen. A település korábbi polgármestere érintett ezekben az ügyekben - fűzte hozzá.
Uniós pénzek és helyi források felhasználásának kapcsán tett feljelentést. Ezek között van hűtlen kezelés és egyéb gazdasági bűncselekmények is. A feljelentések alapján már több ügy bíróságra került és folyik az eljárás - közölte.