2007. december. 19. 09:33 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 19. 09:37 Itthon

Egyetlen igazolatlan hiányzó a végszavazásnál

A szocialista Farkas Imre volt az egyetlen kormánypárti honatya, aki igazolatlanul távol maradt az egészségbiztosítási törvény keddi parlamenti végszavazásáról, mert nem akarta megszavazni a jogszabályt – írja az Új Néplap.

Mint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszazug lakóit az Országgyűlésben képviselő politikus a napilapnak elmondta: semmiképpen sem kívánta nevét adni a törvényhez, de „nem” szavazattal vagy tartózkodással az ellenzéki oldalt sem akarta támogatni, ezért választotta az igazolatlan hiányzást. A megye többi 14 képviselője pártállásának megfelelően voksolt.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.