© Kummer János

Beck György: A gazdaság területén a fontos erővonalak és a befolyásoló erők a helyükön vannak. Más területeken viszont elcsúsznak. Az elcsúszás rendszerint ott jelenik meg, ahol „be tud mozdulni” a politika. Az is igaz, hogy az üzleti és a politikai érdekek időnként összetalálkoznak. Ebből akár az oligarchikus fejlődés jelei is kiolvashatók. Én nem tagadom ezek létét, de ez a folyamat szerintem nem megy túl az elfogadható határon. Sőt nem baj, ha bizonyos kapcsolati hálók kialakulnak, amennyiben ezek segítik a gazdaság fejlődését. Emiatt a lex Mol is pozitív lehet, ha megfelelően alkalmazzuk. Ám az sem volna jó, ha mindent bebetonoznánk, megmerevítenénk. Az ország versenyképessége szempontjából azonban alapvető a nemzeti nagytőke megléte. Sokkal jobb, ha a magyar tőke terjeszkedik kifelé, mint hogy beengedjünk a stratégiai iparágakba idegen vállalkozásokat, amelyek ott gondokat okozhatnak. A nemzetközinél a nemzeti nagytőke nyilvánvalóan sokkal érzékenyebb nekünk fontos dolgokra. Ugyanakkor elég régóta látom közelről a multik itteni tevékenységét, s egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy elvtelenül kihasználnák a magyarországi lehetőségeket a profitérdekeik érvényesítésére. Ha ezek a cégek nem volnának itt, akkor lényegesen rosszabb lenne a helyzetünk. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a feltörekvő országok, például Románia vagy Bulgária gőzerővel futnak a befektetők után, hogy tőkét vonzanak és ebből gazdaságélénkítés legyen.

hvg.hu: Ha jó feltételeket tudunk nyújtani, akkor hozzánk jönnek a befektetők, ha nem, akkor máshová. A régiónk tapasztalatai pedig mintha azt mutatnák, hogy ahol a legolcsóbb letelepedni az a legjobb. Tényleg az a legjobb?

B. Gy.: Az itt lévő multik számára (alighanem kivétel nélkül) fontos prioritás a helyi piacépítés. Emiatt azt akarják, hogy az ország fejlődjön, mert a bővülő piac, a növekvő gazdaság plusz vásárlóerő megjelenését, jobb szolgáltatások, változatosabb beszállítói kínálat megjelenését eredményezi. Bár minden vállalatnak mások a célfüggvényei – például egy hazai piacon szolgáltató cégé nyilván különbözik a kizárólag exportra termelőétől –, de mindannyian a hazai gazdaság részei, s így függenek annak fejlődésétől. Az üzleti modelleket persze összehasonlítják, ha egy másik országban jobb lehetőségeket találnak, akkor oda mennek. De ha letelepedtek, akkor adót fizetnek, fel sem merül bennünk, hogy kiskapukat keressenek. Ellenben támogatják az oktatást vagy tudást mozgatnak. Ez utóbbi például új és jó tendencia: a fiatal magyar szakembereknek a nemzetközi vállatok lehetőséget teremtenek, hogy tapasztalatokat szerezzenek szerte a cég hálózatában, s aztán tudással felvértezve visszaérkezzenek, mint egykor a céhlegények. E mobilitás révén ide tudnak hozni munkakultúrát, szakértelmet, s mindinkább piaci lehetőségeket is. Mindemellett a megfelelő arányok megtartására szükség van. Sem a multik túlsúlya, sem a hiánya nem volna egészséges a globalizáció körülményei között egy kicsi nyitott gazdaság számára.

A versenyelőnyök és hátrányok mérlegelésénél mindig előkerülnek az adott országok aktuális specifikumai is. Pár hete egy nemzetközi Vodafone konferencián szóba került, hogy Magyarországon milyen kevesen fizetnek adót, s hogy ez mekkora strukturális probléma, hiszen a helyzet akár még rosszabb is lehet. A multik megszenvedik ennek a hatásait, mivel ezek a cégek nem kerülik el az adózást, a terheket pedig azokra a gazdasági szereplőkre akarja rápakolni az állam, amelyek láthatók. Így a növekvő terhek versenyhátrányt jelentenek a nemzetközi cégek számára is. Ez nem mehet végtelenségig. Az adófizetőket muszáj azonosítani, másfelől át kell állítani a fejeket, s ráébreszteni a magyar polgárokat, hogy a gazdaság egészséges működéséhez mindenkinek be kell fizetnie a rá jutó terheket. Azokat az érveket nem lehet elfogadni, hogy a túl magas adók befizethetetlenek. Ma az adócsaló a hős, nem pedig az adófizető. Sőt ehhez még ideológiák is születnek. Ráadásul ezek az emberek nem kapnak elég szigorú pillantásokat a többiektől. Ezt a strukturális és erkölcsi problémát Magyarországnak sürgősen meg kell oldania. Többek között azért, mert ez egy fontos versenyképességi tétel.

© Kummer János

hvg.hu: A rossz adófizetési morálhoz fogható gond az alacsony foglalkoztatási ráta, ami a szakképzetlenség, vagy a piacképtelen szakismeretek oktatásának számlájára írható. Vajon a nagyvállalatok, köztük a multik, nem kényszeríthetnének ki állami erőfeszítéseket, hogy a piaci igényeknek inkább megfelelő munkaerő létrehozása érdekében?

B. Gy.: Egyszerre van az országban munkanélküliség és munkaerőhiány. Van egy réteg, amely munkanélküli, ráadásul nagyon limitált a munkaképessége is. Ennek mobilizálása hatalmas állami feladat. Ám a magunk praxisában is szembesülünk vele, hogy gyakorta nem találunk megfelelő embereket a megnyíló állásokra. Ez az egyik potenciális limitjévé vált a magyarországi beruházásoknak. Az államnak és a munkaadóknak is segíteniük kell ezeknek az embereknek a felzárkóztatását oktatással, támogatással, mintaadással. Be kell vonni őket azokba a munkákba, amelyeket mégiscsak el tudnak végezni. Nálunk is vannak olyan minta értékű projektek, ahol távmunkában adatfeldolgozást vagy más fajta alapfokú tevékenységet helyezünk ki az ország különböző területeire. Ennek a körnek oktatása és valamilyen minimális szintű támogatása mindenféleképpen szükséges, mert itt nagy munkaerő tartalék van, amely a felvevőpiac számára elérhető volna.

A munkaerőpiac válsága az egész oktatási rendszer – különösen a középfokú- és a szakoktatás – rossz struktúrájának és gyenge színvonalának a következménye. Ez elég régóta nyilvánvaló az éppen aktuális kormányzat számára, de a javítás érdekében túl sok minden nem történt. Folynak egyeztetések és viták, de messze nem olyan hatékonysággal, ahogy kellene. Két éve volt egy kezdeményezés, amikor a felsőoktatási intézmények mellett létrehozták a gazdasági tanácsokat, ahová gazdasági szakembereket ültettek. Nekik kellett volna gazdasági pályára állítani az oktatási intézményeket, másrészt segíteni a megfelelő irányú képzések kialakítását. Régóta nyilvánvaló, hogy a jogászok, pszichológusok egy része helyett mérnökök kellenének, de láthatóan elég limitált e szakemberek befolyása, mert még mindig jogászokat, társadalom tudorokat képeznek. Az ország nagyon reformellenes, ez jól látszik ezen a területen is. Azt érzem, hogy csak akkor fog történni valami, ha már végképpen nem lehet mást tenni. Csak akkor lesznek intézkedések. Sokan látják az oktatási intézményekben, hogy váltani kéne, de mégis arra várnak, hogy a mellettük lévő lépjen először.

hvg.hu: Sokak szerint pedig éppen a magyar szellemi kapacitás katapultálhatna bennünket, de ez a rakéta mintha besült volna. Miféle kitörési pontokat, követendő irányokat lehet ma reálisan azonosítani, amelyek gyorsabb fejlődéshez vezetnék az országot?

B. Gy.: Az elmúlt években találtunk jó pár kitörési pontot, léptünk egyet, aztán megálltunk. Volt ír modell, finn modell, turisztika, logisztika, stb. De egyik vonalat sem vittük végig, pedig valamennyi reális lehetőség volt. Ennek az lett a következménye, hogy például a szoftverfejlesztési iparból gyakorlatilag kimaradtunk, s már csak olyan réspiacokon lehet keresnivalónk, mint a játékfejlesztés vagy a biztonsági szoftverek piaca. És így fogunk járni a többi területen is, ha folytatódik az eddigi egy lépést előre kettőt hátra gyakorlat. A turizmusban vagy a szolgáltató központokban továbbra is vannak lehetőségek, de ezek megragadásához megfelelő fókuszra, stratégiára van szükség. Nekünk például sikerült elérni (a már láthatóan romló környezet ellenére), hogy a Vodafone Indiával, Csehországgal, Lengyelországgal, Németországgal szemben Magyarország mellett döntött, amikor elhatározta, hogy hol legyen a pénzügyi központja. Mivel ezen a területen vannak egyéb referenciák is, ide fognak jönni más cégek is. Ez a fajta tőkevonzás nem áttörés, csak kitörési pont. A másik lehetőség, hogy egy megfontolt országstratégia mentén költsük el az EU-támogatásokat, hiszen irgalmatlanul sok pénzről van szó, ami döntő a felzárkózás szempontjából. Aztán, ha ez is megvolt, akkor már a lehetőségek száma véges. Itt már nincs nagyon nagy pálya, csak a réspiacok maradnak.

Alulról pedig az oktatással kell nyomást kifejteni a gazdaságra azzal, hogy megfelelő szakembereink lesznek. Továbbá szükség van a társadalmi mobilitás országon belüli és kívüli segítésére. Látjuk, hogy lengyelek és románok milliószám kelnek útra majd mennek haza. Ennek tapasztalatokban, szakmai ismeretszerzésben, kapcsolatokban nagyon nagy haszna van. Ezt segíteni kéne, oktatással, tanácsadással.

© Kummer János

hvg.hu: Az országstratégia politikai megegyezést, a mobilitás pedig életszemlélet váltást feltételezne. De a magyarok nem hajlandóak megmozdulni, a pártok pedig nem hajlandóak megegyezni. Azaz már le is mondhatunk a lehetőségeink javáról?

B. Gy.: Pedig a legnagyobb növekedési potenciálunk abban volna, ha valamiféle társadalmi alapkonszenzus kialakulna a politikai pártok környékéről kiindulva. A szociális ellátással szemben a növekedést preferáló szlovák modell bevezetésével például ma azért volna reménytelen próbálkozni, mert senki sem vállalja fel azt a politikai nyomást, ami egy ilyen esetben megjelenik. Az országnak ez a reform és változásellenessége hatalmas hátrány, s ebbe nagyon erősen besegítenek a politikai pártok. A szembenállás el fog menni a huszonnegyedik óráig, amikor nem lesznek már alternatívák. Hogy a következő választásokat ki nyeri, az lassan már ma is teljesen mindegy, mert olyan nagy lesz a lemaradásunk, hogy azt már bárkinek is nagyon nehéz lesz behozni. Bizonyos dolgokkal haladunk, de a relatív sebességünk kicsi, és messze nem akkora, mint ami lehetett volna, vagy lehetne.

Egyértelmű, hogy ma a politikai szféra hátráltatja az ország fejlődését. A legnyilvánvalóbb dolgokban sincs megállapodás, mint például a parlamenti létszám csökkentése, vagy a pártfinanszírozás. Akkor mit lehet várni nagy, társadalmi feszültségektől terhes ügyekben? Nyilvánvalóan nagyon rossz üzeneteket küldünk külföld felé is, ami sokat ront az ország vonzerején.

Az üzleti élet ilyen helyzetben azt teheti, hogy leszegett fejjel megy előre, csinálja a saját dolgát, befizeti az adót, pályát nyit a fiataloknak. Aztán pedig néha-néha feláll és szól, hogy: Ácsi! Szálljunk vissza a földre, elég a háborúzásból!

hvg.hu: Azt hiszem, hogy ennél azért erőteljesebb eszközeik is vannak. Lobbizás, nyomásgyakorlás. Aligha hiszem, hogy időnként ne helyeznék az asztalra a konkrét igényeiket. Ha ennyire nehéznek látják a viszonyokat, nem próbálták kikényszeríteni a megegyezést a politikai szereplők között?

B. Gy.: Ma is folyik valamifajta beszélgetés mind a két politikai oldalon a gazdaság szereplőivel. De egy olyan kerekasztal lenne az igazi, amely körül minden érdekelt ott ül. Volt egy ilyen kezdeményezés a két választási forduló között, amikor egy sor jelentős szakmai és érdekképviseleti szervezet megfogalmazta, hogy az üzleti élet milyen elvárásokat támaszt a hatalomra kerülő pártokkal szemben. Már akkor is az volt az elsőszámú kérés, hogy legyen megegyezés a pártok között az ország érdekében. Akkor azt gondoltuk, hogy lesz egy háromoldalú megbeszélés, amelyben részt vesznek a gazdaság képviselői, a civil szereplők és a meghatározó pártok. Ebből nem lett semmi. Mindenki külön egyezkedik. Annyit tudunk tenni, hogy mind a két politikai irányba ugyan azt mondjuk, egyenként elmondhatjuk nekik, és a médiában is közzé tesszük, amit akarunk, s reménykedünk, hogy majd csak kialakul valami. Ennyi, amit tehetünk.

© Kummer János

hvg.hu: Bizonyos ügyekben mintha történt volna némi elmozdulás. Legutóbb például az európai részecskegyorsító projekt Debrecenbe helyezésére született összefogás. Lehet, hogy ami nem megy fent, az megoldódik a helyi politika szintjén?

B. Gy.: A kutatatási-fejlesztési projektek körül is rendszeresen megjelennek a partikuláris érdekek. Pedig volnának igen komoly uniós lehetőségek. Ide lehetne hozni fontos tudományos projekteket, ha képesek volnánk kiállni, hogy ezek vagyunk mi magyarok, ezt tudjuk ajánlani. Annak viszont még véletlenül sem szabadna megtörténnie, hogy a magyar pártok Brüsszelben vitatkozzanak egymással, mert ilyesminek az európai projektek elhelyezési döntései szempontjából is igen rossz az üzenete. A debreceni részecskegyorsító projektnél tényleg mintha valami előrelépés lenne, mert sikerült a város, a kormány (egyszersmind a politikai oldalak) egységét megteremteni az ügy érdekében, s csatlakozott a Tudományos Akadémia is. A politikai szférán lévő gazdasági nyomás előbb-utóbb kikényszeríti a hasonló együttműködéseket. Ha az országos politikában nem megy, akkor valószínűleg az önkormányzatok szintjén törik majd át a politikai határokat, s kialakulhat pár működő modell, amelyben az lesz a fontos végre, hogy mit mondtak, s nem azt, hogy ki mondta.

hvg.hu: Mivel olyan sok a vita, hajlamosak vagyunk rá, hogy ne vegyük észre a körülöttünk minden nehézség ellenére gyorsan zajló változásokat. Ha ugorhatnánk az időben öt évet, alighanem egy jelentősen megváltozott országot találnánk. Vajon hogyan nézne ki?

B. Gy.: Alapvetően optimista vagyok, ezért ennek megfelelően várom az 5 éves változásokat. A főbb alapfolyamatok öt éven belül már jócskán előrehaladnak. Az EU-pénzek felhasználásával sok jó programot tudunk elindítani. A gazdasági környezet nyugodtabbá válik. A hazai nagyvállalatok között a multik aránya megmarad, azaz megtartjuk e cégeket, s ezek fejlődni fognak. A gazdasági és társadalmi racionalitás egy irányba megy. Hogy ki fogja vezetni az országot, már csak azért lesz érdekes, hogy értelmes környezet teremtsen.

A Vodafone pénzügyi központja három év alatt 800-900 fősre duzzad. A következő nagy lépés öt év múlva lesz aktuális. Remélem, fel sem merül, hogy máshová helyezzék az esedékes fejlesztéseket az addigi tapasztalatok alapján. Öt év alatt beérnek további még ezután induló kezdeményezéseink is.

Öt év a mobilkommunikációban is hatalmas idő. Ma már több mint 3 milliárd mobilos van a világon, 1991-2003 között értük el az első milliárdot, 2003-tól 2005-ig a másodikat, és azóta a harmadik milliárd fölött vagyunk. Ez magával hozza a fejlesztéseket is. Öt éven belül integrált eszközeink lesznek, amelyekben egyesül a telekommunikáció, az információtechnológia, a multimédia és szórakoztatás, valamint a készülékek személyazonosító és pénzügyi funkciókat is kaphatnak. Ezek olyan eszközök lesznek, amelyekkel lényegesen könnyebben tudjuk intézni a napi teendőinket, igénybe vehetünk különféle szolgáltatásokat, s lényegesen hatékonyabbá fogják tenni az életünket.

Meixner Zoltán