2007. május. 22. 16:33 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 07. 18:34 Itthon

Molnár Gyula összerúgta a port a Vodafone-nal

Még egy világcég sem állhat a törvények felett, és nem tekintheti semmisnek a hatóságokat - hangoztatta Molnár Gyula, Újbuda polgármestere, szocialista országgyűlési képviselő a Vodafone Magyarország vezérigazgatójának írt nyílt levelében, amelyben egy engedély nélküli adótorony építése ellen emelte fel a szavát.

Molnár Gyula, Újbuda polgármestere, szocialista országgyűlési képviselő az Újbuda helyi lap szerdán megjelenő számában azt kéri Beck Györgytől, a Vodafone Magyarország vezérigazgatótól, hogy a cég tartsa be a magyar törvényeket és az üzleti élet etikai szabályait.
 
A polgármester emlékeztetett arra, hogy az ügyben az elmúlt években számos levélváltás történt a Vodafone és az önkormányzat között, ezek azonban nem vezettek eredményre egy engedély nélkül felállított adótorony ügyében. Utalt arra is, hogy a közel egy évtizede a kelenvölgyi Bazsalikom utcában épített tornyot idén tavasszal ugyan elbontatta a cég, ám néhány nap múlva újra felállították. Molnár Gyula szerint erre feltehetőleg azért került sor, mert ilyen esetekben új hatósági eljárást kell indítani.
 
"Ez a cselekedet elképzelhetetlen arroganciára vall. Nem tekintheti semmisnek a hatóságokat, a törvényeket és az ott lakókat egy olyan cég, amelynek forgalma, nyeresége az emberek bizalmán, fogyasztásán alapul" - hangoztatta a polgármester, aki egyben határozott fellépést ígért.
 
Mint írta, itt nem csupán egy gazdasági-igazgatási jogvitáról van szó. "Vajon miféle etikát, erkölcsiséget sugároz ez a zugügyvédi mentalitással megvalósított, arcpirítóan cinikus lépés? Hogyan egyeztethető ez össze az Önök cége által hangoztatott társadalmi felelősségvállalás alapelveivel?" - vetette fel a kerületi vezető.
 
Molnár Gyula azt írta, polgármesterként és parlamenti képviselőként is fel kell szólítania a cég vezetőit: hagyjanak fel a törvénytelen építkezéssel, és keressenek a toronynak olyan helyet, amely a jogszabályoknak megfelel.
 
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.