2007. november. 05. 11:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. november. 05. 11:52 Itthon

Wittner: életteret a nyugdíjasoknak! - videó

Megtekintettük, hogyan emlékezett az 56-os forradalom leverésére az egykor halálraítélt forradalmár, Wittner Mária. Mondanivalója egyre fárad.

2008-as előrehozott választásokról beszéltek azok a Kossuth téren vasárnap összegyűlt megemlékezők, akik között a fideszes Wittner Mária is felszólalt. Az egykori 56-os halálraítélt a napsütésben arról beszélt, nekik kellene befejezni a rendszerváltást, amit a forradalmárok annak idején elkezdtek. „Meg kell adni az életteret a nyugdíjasoknak, a gazdáknak, a betegeknek, a gyermekeknek, amit pont most akarnak elvenni” – porolta le Wittner a rossz emlékű terminust, amit azért érezhetően gyöngédebben használt, mint annak idején a nácik.

Előjöttek Gondáék is – most nem is tudjuk, miféle bizottmány képviseletében – akiknek Károlyi Mihály szobrával akadt bajuk, no meg a szovjet emlékművel. Kipécézték Such Györgyöt is, amiért megszüntette a hallgatottsági rekordokat döntögető magyarnóta-blokkokat a Petőfin. „Magyar nóta nélkül soha nem lesz magyar lélek” – mondta Gonda László, tudván, büntetlenül megteheti. „Bort inni mértékkel!” – jutott még eszébe a forradalom leveréséről.

Bekukkantottunk a Hősök terére is, ahol az állami megemlékezés miatt a szokásos csuklyás, tarsolylemezes társaság röffent össze, csak most valaki légvédelmi szirénát is hozott. A tankokat biztos elzárták.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.