Máig volt belügyesek döntenek állambiztonsági iratok nyilvánosságáról
Az egykori állambiztonsági szervezetek iratainak nyilvánosságáról máig volt belügyesek döntenek - állítja cikkünk történész szerzője.
A mai napig volt belügyesek döntenek? © HVG |
URLguru |
Az, hogy a pártállam működtetőinek múltja csak szelektíven ismerhető meg, komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Az érintettek ezáltal zsarolhatóvá válnak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a volt állambiztonságiak jelentős része fontos társadalmi szerepet is betölt. Barabás Miklós például "Nádházi Emil" fedőnéven kezdte karrierjét (HVG, 2004. május 22.) a KISZ központi bizottságában, majd az Országos Béketanács elnökeként folytatta, hogy a rendszerváltás után az Európa Ház Egyesület elnöke és a kormány kiküldöttje lehessen az EU gazdasági és szociális bizottságában. Mások a gazdaságban futottak be karriert, ifj. Apró Antal például ma sikeres vállalkozó, 1989 előtt viszont a III/II.-2 - az NSZK és Ausztria elleni elhárítás - alosztályvezetője volt.
Ne legyenek illúzióink: a KGB és az átállt hírszerzők révén a nyugati szolgálatok is viszonylag pontosan tudják, hogy a magyar BM volt alkalmazottai közül ki kicsoda. Csak az a kérdés, hogy ki és mennyire zsarolható ezekkel az információkkal. Az egyedüli érdekelt csoport, amelynek informáltsága ezen a téren igen hiányos, az a magyar társadalom.
Téves volna azonban azt hinni, hogy a pártállam alakjai közül csupán a III. főcsoportfőnökség dolgozói azok, akik a diktatúra működtetéséért felelősek. Az összbelügyi szemlélet jegyében a BM-nek dolgozott be a tanácstól a Köjálig sok állami szerv, ha vezetője nem volt elég karakán. Ők léptek a BM "szignalizáció" típusú intézkedései nyomán, rúgtak ki embereket állásukból, hajtottak végre "kiszorító", "bomlasztó" intézkedéseket. Az MSZMP politikai bizottsága 1982-es, az ellenzékkel foglalkozó határozatának vitájában Kádár János ki is fejtette, mit ért ezen: "Rámenni, egyszerűen rámenni, az istenit az anyjának, hát ezt mindenütt a világon csinálják, és ez még nem is adminisztratív intézkedés, kellemetlenkednek nekik, no mert már harmadszor veszik el a hajtási igazolványt, vagy mit tudom én, mi a rossebet, hát miért nem lehet ezt megcsinálni? Lakást is megállapítják, hogy életveszélyes, átteszik szükséglakásba, vagy mit tudom én micsodába. Ennek egymillió módja van, amit úgy hívnak, kellemetlenkedni kell nekik."
Kolláth György válaszol |
Döglött (ügynök)akták, hamis kísérletek címmel Kolláth György reagál Ungváry Krisztián cikkére. Tovább>> |
A titkosszolgálati iratok minősítéséről ma is olyanok döntenek, akik ezek keletkeztetői voltak. A titkosszolgálatokat felügyelő volt államtitkár Tóth András életrajzában szemérmesen annyit közöl 1989 előtti munkájáról, hogy "főként az ifjúsági és sportmozgalom problémáival foglalkozott", és "az MSZMP oldaláról részt vett a rendszerváltás előkészítésében". Azt, hogy munkahelye az MSZMP közigazgatási és adminisztratív osztálya (kao) volt - amely a BM feletti pártfelügyeletet és ellenőrzést ellátta, és az említett "problémákon" Tóth 1988. június 17-ei kao belügyi osztályvezető-helyettesi kinevezéséből adódóan olyan ügyek is értendőek, mint a III. főcsoportfőnökség elnyomó és bomlasztó akcióinak koordinálása - csak azok tudhatják, akik a téma szakértői. Tóth hivatali működésének dokumentumait azonban ők sem ismerhetik. Ezeket ma is homály fedi, mivel a BM irattára az 1980 utáni iratokat eddig nem adta át a levéltárnak. A III/III. csoportfőnökség 1988-1989. évi munkatervéből tudhatjuk, hogy a BM és a párt a "rendszerváltás előkészítése" alatt a pártokba történő behatolást és az 1945-1947-es álkoalíciós korszakhoz történő visszatérést értette, Tóth tehát ebben segédkezett.
Másutt is a kecskére bízzák a káposztát. A Külügyminisztériumban például az E-20 kódszámú volt szt-tiszt, Dömény János válogatja a levéltárnak átadandó iratokat (neki 1989-ben Solt Ottília besúgása volt munkaköri feladata). Az NBH részéről pedig a III/I. csoportfőnökség volt alezredese és szt-tisztje, Hellebrand László dönt arról, hogy a kutatók a levéltárba leadott, de ott is minősített iratokból mit ismerhetnek meg.
Semmi következménye sincs egyébként annak, ha jogszabálysértő módon titkosítanak dossziékat. Jó példa erre "Krakus Péter", azaz a fideszes Szita Károly ügye. Az NBH-nál őrzött dossziéját először 2052-ig titkosították, ám miután valaki az adatokat kiszivárogtatta, a hivatal rákényszerült az eredeti dosszié átadására, és akkor kiderült, a zárolásnak semmi alapja sem volt. Ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a titkosítási anomáliák csak akkor derülnek ki, amikor kiszivárogtatás miatt lelepleződik valamelyik dosszié tartalma. Az iratátadásról az utódszervek kényük-kedvük szerint döntenek, és a két legnagyobb parlamenti párt sajátos egységfrontot alkot, amikor az állambiztonsági iratok elrejtéséről van szó. A rendszerváltás után 16 évvel még mindig ott tartunk, hogy a diktatúra tetteseinek érdekei előbbre valóak, mint az áldozatokéi.
UNGVÁRY KRISZTIÁN