2005. március. 10. 10:18 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 10. 10:31 Itthon

A titkosszolgálat befejezte a kalóz ügynöklista vizsgálatát

Befejeződött a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálata az internetre feltett, 219 nevet tartalmazó "ügynöklista" ügyében, annak eredményeit átadták a rendőrségnek - erősítette meg egy napilap információját a nemzetbiztonsági szolgálatok magát megnevezni nem kívánó munkatársa.

A Népszabadság csütörtökön arról számolt be, hogy befejeződött a hivatal vizsgálódása az "ügynöklista" ügyében és annak eredményét átadták a rendőrségnek. A lap információját a vizsgálat lezárultáról az MTI-nek megerősítette a nemzetbiztonsági szolgálatok egy, a neve elhallgatását kérő munkatársa.

Közölte: a vizsgálat részben a listára feltett anyag tartalmi vonatkozásaival, részben az internetre felkerülés technikai körülményeivel foglalkozott, ahogy erről már korábban is beszámoltak. A vizsgálat eredményeit a hivatal átadta a rendőrségnek, és ennek részleteit az ügy felderítése érdekében a nemzetbiztonsági szolgálatok nem közlik - tette hozzá.

Ügynökdosszié
Kísérje figyelemmel az ügynökügyet a hvg.hu ügynökdossziéjában!
Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár a múlt héten csütörtökön közölte: nem sérültek Magyarország mai államtitkai a korábban az internetre feltett, állítólag 219 ügynök nevét tartalmazó lista nyilvánosságra hozatalával.

A "kalózlistára" feltett állítólagos ügynök-névsorral kapcsolatban hozzátette: ez azt jelenti, hogy az ott feltüntetett személyek a vizsgálat jelen állása szerint nincsenek kapcsolatban a mai nemzetbiztonsági szolgálatokkal. A közzététel egyéb jogi vonatkozásai ettől függetlenül vizsgálandók.

A vizsgálat akkori eredményei szerint az ismeretlen személy vagy személyek egy nem magyarországi szolgáltató ingyenes internetes hozzáférést biztosító oldalait használták fel, a szerverre való feltöltés 2005. február 26-án délután, "egy rövid, 2 perces időszakban történt".

Hozzátette: a vizsgálat további menetében szükségessé válhat más országok szolgálataival való együttműködés, annak megállapítására, hogy az adott időpontban milyen internetes címről helyezték el az anyagokat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.