Az ATV-től igazolt a Magyar Televízió
Kert Attila vezeti mától az MTV Hír Főszerkesztőségét.
A posztot 2005 tavasz óta betöltő László Péter – aki az idei parlamenti választás végéig vállalta a megbízatást - az intézmény elnöki kabinetjének tagjaként, nagy televíziós projektek tervezőjeként és irányítójaként folytatja pályafutását – olvasható az MTV közleményében.
"Rudi Zoltán szerint a közszolgálati hírszolgáltatásban 15 éves tapasztalattal rendelkező László Péternek kiemelkedő személyes érdemei voltak abban, hogy a Magyar Televízió elsődleges és hiteles hírforrás volt a választási kampány során" – fogalmazott Holub Katalin, az MTV szóvivője.
A 35 éves új főszerkesztő jogász végzettségű; 1997 őszétől 2005 végéig a TV2-ben dolgozott, majd idén januártól négy és fél hónapig az ATV-ben főszerkesztőként a Híradó megújítását irányította. Kert Attila, aki 1992-ben a Magyar Rádióban kezdte újságírói pályafutását, már dolgozott a Magyar Televízióban, igaz külsősként: 1993-től négy évig a Budapesti Regionális Híradó és a Hét című műsor sugározta riportjait.