2006. február. 03. 09:03 MTI Utolsó frissítés: 2006. február. 03. 10:55 Kormány

Ügyészséghez fordult az MTV nyolc társadalmi kurátora

Törvényességi felügyeleti kérelemmel a Legfőbb Ügyészséghez fordult a napokban a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának nyolc társadalmi delegáltja - közölte Gráf Csilla kurátor.

Gráf Csilla elmondta, azért jártak el így, mert "sokszorosan, ismétlődően jogszabálysértőnek vélik" a közalapítvány működését, különösen a kuratórium elnökének tevékenységét. A kurátor hozzátette, a testület és különösen annak elnökének, Czeglédy Lászlónak a "tevékenysége ellentétes a jogi normákkal, és ezáltal veszélybe kerül az alapítvány céljának megvalósulása".

Véleménye szerint ezzel egy időben a 29 kurátorból álló testület 15 tagja rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte, mivel szerintük az elnök "hónapok óta nem hív össze ülést és így nem tárgyalhatók korábbi üléseken elmaradt fontos kérdések".

Gráf Csilla ezek közé sorolta a közszolgálati műsorszolgáltatási követelmények érvényesülését és a tavalyi év gazdálkodásának áttekintését.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.