2005. december. 08. 15:38 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 08. 15:38 Itthon

Ösztöndíjas roma gyakornokok az MTV-ben

A médiában megjelenő hiteles romakép kialakítását célul kitűző program indul a Magyar Televízióban (MTV), a kezdeményezés eredményeképpen öt cigány gyakornokot egy éven keresztül foglalkoztat majd a köztévé - közölték a roma ösztöndíjas program elindítói csütörtökön budapesti sajtótájékoztatójukon.

A program az Ifjúsági, Családügyi Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, az MTV Rt., a Roma Produkciós Iroda Alapítvány, valamint a Partners Hungary Alapítvány együttműködésével valósul meg.

A médiában nem a reális kép jelenik meg a roma társadalomról, amelynek okai között szerepel az is, hogy a cigányok csak kis számban dolgoznak, vannak jelen ezen a területen - közölte Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, aki szerint fontos, hogy a programba bekerülők egyedi látásmódjukkal segítsék a hiteles romakép kialakítását. A minisztérium hatmillió forinttal járul hozzá a gyakornoki program finanszírozásához - tette hozzá.

A megállapodás olyan dologról szól, amelynek magától értetődőnek kellene lennie, anélkül, hogy erre bárki felhívná a figyelmet - hangsúlyozta Rudi Zoltán, az MTV elnöke, aki elmondta, az öt roma gyakornoknak tizenkét hónapon keresztül biztosítanak lehetőséget arra, hogy a köztévé szerkesztőségeiben dolgozzanak.

Joka Daróczi János, a Roma Produkciós Iroda Alapítvány elnöke elmondta, hogy a gyakornokokat az MTV munkatársaiból álló zsűri választja ki a jelentkezőkből. A fiatalok egy szerkesztőségben három hónapot töltenek majd el, és havonta százezer forintos ösztöndíjat kapnak. A kezdeményezéssel a roma fiatalok magas színvonalú képzést kapnak, ezt követően remélhetőleg munkát is a köztévében - fűzte hozzá.

Herbai István, a Partners Hungary Alapítvány igazgatója szerint a program feladata az, hogy a roma társadalom hitelesen jelenjen meg a magyar televízióban. Az alapítvány az US Agency for International Developement támogatásával hatmillió forinttal járul hozzá a kezdeményezéshez.

A tervek szerint a gyakornoki képzés jövő februárban indul. A program elindításról szóló együttműködési megállapodást Göncz Kinga, Rudi Zoltán, Joka Daróczi János és Herbai István írta alá.
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?