Az MTV kérésére folytatják a Lapozót
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően folytassák a produkciót - erre kérte a Lapozó című elemző műsor három állandó résztvevőjét (Debreczeni József, Lakner Zoltán és Török Gábor politológusokat) Rudi Zoltán, a Magyar Televízió (MTV) elnöke.
A másfél éve jelentkező műsor egy közelmúltbeli adása miatt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságához fordult egy néző, mivel álláspontja szerint a műsorvezető szidta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét; a grémium – arra hivatkozva, hogy tipikus véleményműsorról van szó – elutasította a beadványt.
Dobos Menyhért, a közszolgálati médium közéleti igazgatója ugyanakkor levélben fordult Debreczeni Józsefhez, amelyben azt írta, hogy az MTV műsorvezetőjeként nem hangoztathatja saját véleményét. Debreczeni ezt követően úgy döntött, hogy berekeszti műsorát. A Lapozó vitaműsor csapata
elfogadta Rudi Zoltán felkérését, hogy változatlan feltételek mellett folytatódjon a műsor.

Itthon
hvg.hu
2006. január. 19. 15:08
Kidolgozták az MTV Etikai Kódexét
Itthon
MTI
2005. december. 03. 11:48
MTV: pert nyertek az elbocsátott televíziósok
Itthon
MTI
2005. december. 22. 15:43