Tavaly az év utolsó negyedévében kezdett csökkenni a használt lakások ára, a folyamat várhatóan idén is folytatódik.
Bejött a várakozás, a KSH adatai szerint is elkezdett csökkenni a használt lakások ára – írja közleményében az ingatlan.com.
A használt lakások ára az év utolsó hónapjában az előző negyedévhez képest csaknem 3 százalékkal csökkent. Kevesebb lakást is adtak el tavaly, a korábbi 160 helyett 120 ezret.
A közlemény szerint az év végi tendenciák idén is folytatódnak. Január óta 11 százalékkal nőtt a kínálat. Az árak eltérnek, de több fővárosi agglomerációs településen – köztük Diósdon, Tökölön, Nagykovácsiban – 6,5–9,6 százalékkal csökkent az eladásra szánt házak átlagos négyzetméterára.
Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan az árak most csökkennek, de a használt lakások ára 2015-höz képest két és félszeresére nőtt.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.