Olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak.
Több ezer lakástól válik meg az állam a következő évtől, mindegyiket ingyen átadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által létrehozott nonprofit cégnek. Az erről szóló törvényt múlt héten fogadta el az országgyűlés – írta a 444.hu.
A portál szerint olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak. Az Eszközkezelő bizonyos feltételek mellett megvásárolta a legnehezebb helyzetben levők lakásait, és rendezte a bankkal a hitelszerződésüket. Ezáltal sokan megmenekültek a kilakoltatástól, és bérlőkként élhettek tovább otthonaikban. A kormány 2018-ban azonban úgy döntött, hogy befejezi a programot, és lehetővé teszi, hogy a bérlők egy összegben, vagy akár részletre visszavásárolják ingatlanjaikat.
Fónagy János államtitkár a mostani törvény elfogadásakor azt mondta, az Eszközkezelő csaknem 38 ezer lakást vásárolt meg 2019 végéig, és 29 ezret adott el eredeti tulajdonosaiknak. A 444 szerint ebben feltehetően nincsenek benne az azóta eladott lakások, mert a két szervezet közleménye szerint 4620 kerül hamarosan az új céghez.
Ezek szerint ennyin nem sikerült túladni.
A lap szerint a program leépítését kritizálták a Habitat for Humanity-hez hasonló civil szervezetek, amelyek a bérlakásszektor kiterjesztését követelik a szegénységben élők segítése érdekében. Szerintük tovább kellett volna erősíteni az Eszközkezelőt, ami egy állami bérlakásprogramot is megalapozhatott volna.
Hegedüs József, a Városkutatás Kft. igazgatója szerint is az Eszközkezelő életben tartása lett volna a legjobb alternatíva. Róla azt írják, hogy régóta foglalkozik kutatóként lakhatási kérdésekkel, és gyakran élesen bírálja a kormány intézkedéseit. Ennek ellenére elfogadta a felkérést, és beült az új nonprofit kft. felügyelő bizottságába. Hegedüs a 444-nek azt mondta: abban bízik, hogy az új tulajdonos hosszabb távon sem akarja majd eladni a lakásokat. Úgy vélte, hogy komolyabb állami forrásokkal, a rossz állapotú lakások felújításával, vagy akár új lakások építésével most létrejöhet egy új lakásügynökségi modell, amit más szakértők is régóta pártolnak.
A törvény szerint a bérlők a következő két évben nem fizethetnek többet az MR Közösségi Lakásalapnak, mint korábban az Eszközkezelőnek és jogutódjának. Az új cég eladhatja ugyan a lakásokat, de a bevételt a lakásgazdálkodási feladatok ellátására és a meglévő ingatlanállomány fejlesztésére kell fordítania. A szervezetek továbbra is szociális segítséget nyújtanak a bérlőknek, amiért állami támogatást kapnak.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.